Storck hibája – Matthäus Andorráról

Budapest – A korábbi kapitány szerint minden adott a jó szerepléshez.

Forrás:

A szégyenteljes andorrai vereség (0-1) óta alig van olyan volt vagy jelenlegi szakember, aki ne szólalt volna meg a magyar labdarúgó-válogatott ügyében, így szerdán a korábbi szövetségi kapitány, egykori 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus véleménye olvasható a sportnapilapban.

 

„Nagy szégyen a magyar futballnak” – mondta a német szakember, aki 2004 januárja és 2005 decembere között 28 mérkőzésen állt a nemzeti tizenegy élén. – Egy néhány ezer lakosú miniállam csapatától kikapni szégyen, főleg a tavalyi remek Eb-szereplés után. Nem láttam a meccset, de mentális problémát sejtek, ha nem sikerült behúzni ezt a mérkőzést – közölte.

 

 „Első a nemzeti csapat érdeke, a válogatott szereplése kell hogy legyen a prioritás. Amikor én voltam szövetségi kapitány, nem segített senki, nem álltak mögém a klubok, sem a kormány, sem a szövetség. Most minden feltétel adva van a jó szerepléshez, pompás infrastruktúra, gazdag szövetség, elnöki, miniszterelnöki támogatás. De ezzel a lehetőséggel élni kell. Nem lehet juniorcsapattal kiállni senki ellen, Andorra ellen sem egy vébéselejtezőre. Magyarország nem Németország. Németország megteheti, hogy nélkülözi a legjobbakat, Magyarország nem. Sajnálom a magyar futballt, de ez az edző hibája” – vonta le a következtetést Lothar Matthäus. 

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Magyarország - Fontos bejelentést tett a Puskás! Balajcza-ügy igazsága! Immáron 30. alkalommal indítjuk útnak azt a hírfolyamunkat, amiben az átigazolási híreket gyűjtjük egy csokorba. Könnyen kiszámítható tehát, hogy 15 évvel ezelőtt csináltuk először, és mivel már több érdeklődés is történt, hogy mikor jön az új gyűjtés, ezért terveinkkel ellentétben, nem jövő hétfőn, hanem már ma indítjuk.

Legfrissebb híreink