nb1.hu

Stöger megmondta, hányadik lesz a Fradi, kritizált a Loki edzője – reakciók

Hornyák öröme, Horváth és a vizes lepedő.

Az NB I mai játéknapján a Loki 3-0-s vereségbe futott bele a Puskás Akadémia ellen. A Mezőkövesd 3-2-re győzött a Honvéd otthonában, míg az Örökrangadó 0-0-s döntetlennel végződött. Cikkünben összeszedtük az edzői értékeléseket. 

DVSC-Puskás Akadémia 0-3

Toldi Gábor: "Mindkét félidőben próbáltunk nyomást helyezni a Puskásra, de ebből nem jöttünk ki jól. Könnyen elkerülhető gólokat kaptunk, nem voltunk elég koncentráltak bizonyos játékszituációkban. Ezen a szinten ezt nem engedhetjük meg magunknak. A második félidőben próbáltunk változtatni, Tischler Patrik becserélésével még jobban a támadásokra szerettük volna helyezni a hangsúlyt, de nem tudtunk igazi gólhelyzeteket kialakítani. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mindenképpen nyerni akartunk."

Hornyák Zsolt: "Nagyon örülök a fiúk hozzáállásának, végig veszélyesek voltunk az ellenfél kapujára, és a letámadásunk is működött. Az első félidőben nyújtott teljesítményünket jóformán hibátlanra értékelem, bejöttek a taktikai húzásaink. A fordulás után átadtuk a területet a Debrecennek, de miután ismét felbátorodtunk, csak idő kérdése volt a harmadik gól."

Honvéd-Mezőkövesd 2-3

Horváth Ferenc: "Nem kezdtük jól a mérkőzést, megkaptuk a szokásos itthoni gólunkat. Két óriási helyzetünk volt az első félidőben, már akkor kiegyenlíthettünk volna. Benne volt a csapatban a fordítás, ez sikerült is a második félidőben. Azt csináltuk, amit egy tíz emberrel rendelkező csapat ellen kell, vagyis gyorsan játszottunk, illetve fordítottunk az egyik oldalról a másikra. Sokat ment a labda, akadtak helyzeteink. Ami 2-1 után történt, az ha 1 milliószor lejátszanánk a meccset, sem fordulna újra elő, de sajnos most az egyszer megtörtént. Minden gól hibából születik, egyszer ez hibázik, máskor pedig az hibázik. Batik Bence eddig sokat tett ezért a csapatért, és ezt követően is sokat fog tenni a csapatért. Nem akarom ráhúzni a vizes lepedőt. 2-1 után nem tudtuk az ellenfél térfelén tartani a labdát, visszafelé játszottunk, pedig előre kellett volna. Sokat foglalkoztunk a héten is a védekezéssel. Való igaz, hogy kapjuk a gólokat, ezen változtanunk kell."

Az nb1.hu arra volt kíváncsi, Hidi Patrikot miért cserélte le Horváth Ferenc:

"Szerkezetet akartam váltani. Úgy gondoltam, hogy a középpályán jobban tudjuk uralni a meccset, ha három középpályást hagyok fönt, de ez annyira nem jött ki, így úgy döntöttem, hogy eggyel legyünk többen elöl. Megcseréltük a szélsőket is, hogy minél több beadás legyen."

Supka Attila: "A mérkőzést úgy kezdtük, ahogy elterveztük. Azt kértem a játékosaimtól, hogy bátran játszanak és vállalják fel az egy az egy elleni játékot az ellenfél térfelén. Azt is kértem, hogy az ellenfél térfelén támadjunk vissza, és próbáljunk labdát szerezni. A kiállítás átírta a játék menetét, kénytelenek voltunk kicsit jobban koncentrálni a védekezésre. A második félidő elején bosszantott, hogy nagyon visszatoltuk a védekezésünket. Sajnos 2-1-re fordított a Honvéd, de a csapat megmutatta a mentális erejét. Úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, függetlenül attól, hogy a kispestieknek is voltak lehetőségeik. A mai napon extra teljesítmény kellett a kapusunktól. Antal Botond sokat segített abban, hogy a csapat három ponttal térjen haza. Az a cél, hogy ne legyenek kiesési gondjai a Mezőkövesdnek, ha ezt elérjük, az jó eredmény lesz majd."

Az nb1.hu ezt kérdezte Supkától: 0-1 után 2-1-re módosult az eredményt, mit kért ezt követően a játékosaitól?

"A szünetben is azt kértem, hogy bátran vigyük végig a kontratámadásainkat. A második félidőben akadt párszor olyan alkalom, amikor nem zárkóztunk fel Drazics vagy Jurina mellé. A cserékkel az előre játékot akartuk erősíteni, ezért érkezett Calcan vagy Madarász is. Szerettünk volna egy pontot szerezni. Az, hogy ez végül három lett, a csapat erejét és a hozzállását mutatja."

Az nb1.hu arra is kíváncsi volt, hogy mit kellett változtatni a Kövesdnél a kinevezése után:

"Fejben kellett egy kicsit rendbe rakni a csapatot, ez pedig úgy érzem, hogy sikerült. A játékosok partnerek abban, amit kérünk tőlük. Ez a meccsek mellett az edzéseken is megmutatkozik. Amikor olyan dolgot kérünk, ami korábban nem volt jellemző, azt próbálják maximálisan végrehajtani. A hozzáállásuk is mutatja, hogy ebben a csapatban több van. 

FTC-MTK 0-0

Peter Stöger: "A meccs első 60-65 perce során nem játszottunk türelmesen. Az utolsó 20-25 perccel elégedett vagyok, ekkor láttam a fiúkon, hogy nyerni akarnak. Ez a játék, amit ma mutattunk, nem lesz elég arra, hogy megnyerjük a bajnokságot, erről a fiúkkal is beszéltem már. Ha csak a neveket olvassuk el, azt gondolhatjuk, hogy megfelelő kvalitással rendelkezünk ahhoz, hogy lehozzunk egy ilyen meccset. De ma nem mutattuk meg a képességeinket, és ezért vagyok csalódott. Sajnos nem kezdtünk agresszíven, olykor körülményesen vittük fel a labdát. Az első félidőben Ryan Mmaee-t sérülés miatt kellett lecserélni, de most nem tudom megmondani, hogy milyen súlyos a sérülése. Gavric egy fiatal, tehetséges játékos. Nincs könnyű helyzetben, hiszen nagy a nyomás rajta. A héten beszélgettem vele, ő is tisztában van a helyzetével. Biztosak lehetnek benne, hogy a szezonban sok percet akarok neki adni. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk oldani az apró problémáinkat, nehéz periódusban vagyunk jelenleg. Dibusz jól érzi magát, de koronavírusos. Érthető, hogy a szurkolók elégedetlenek, mi is csalódottak vagyunk. Munka nélkül nem lehet megnyerni a bajnokságot. Ha nem dolgozunk a pályán, ez nem fog összejönni. Lehet, hogy vannak olyanok, akik szerint ez könnyű menet lesz, de nem így lesz.

Az nb1.hu azt kérdezte meg, hogy mi a gond a Fradinál, illetve mikor térhet vissza Botka Endre:

"Abban bízunk, hogy Botka Endre két hét múlva visszatérhet a csapathoz. Nem egy nagy problémát, hanem sok pici problémát kell megoldanunk. Emberi dolgokat is meg kell oldanunk. Zsinórban háromszor nyertünk bajnokságot. Nem azt mondom, hogy a motiváció hiányzik a játékosokból. Nem egyszerű elérni, hogy ez a negyedik bajnoki cím könnyen meglegyen. Az utolsó 20-25 percben azt a taktikát alkalmaztuk, amit szeretnék látszani. Ha több beadásunk vagy pontosabb passzunk lett volna a tizenhatoson belülre, akkor több helyzetünk lett volna. Ezeket a problémákat ki fogjuk javítani, és a szezon végén megnyerjük a bajnokságot!" 

Pintér Ádám: Szervezetten védekeztünk egy nagyon jó Ferencváros ellen. Tudtuk, hogy ha egy kis hibát is vétünk, azonnal megbüntetnek minket. A mai napon mindig volt egy bevetődő ember, egy utolsó láb. Helyzetecskékig eljutottunk, de tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk, megyünk tovább az úton. Ma tudtam meg, hogy be kell ugranom. Nem én irányítottam, én csak követtem az utasításokat. Tudtuk azt is, hogy a játékosaink mire képesek fizikálisan. Megkértük a játékosokat, hogy ha valaki elfáradna, azt jelezze nekünk. 

Az nb1.hu ezeket kérdezte Pintértől:

Miben kell fejlődnie az MTK-nak, és ez a hősies játék korábban miért nem volt mindig jellemző az MTK-ra?

"Az utóbbi kérdésre nem igazán tudok pontos választ adni. Elindultunk egy olyan irányba, ami pozitív lehet a jövőre nézve. A támadójátékban mindenképp fejlődnünk kell, nem alakítottunk ki annyi helyzetet, amennyit szerettünk volna. Nemrég kezdtük a munkát az új vezetőedzővel, kicsit más, amit szeretnénk újból felépíteni."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC