nb1.hu

Spirovski: voltak megkereséseim Magyarországról – EXKLUZÍV INTERJÚ

Magyar és izraeli kalandjairól is mesélt.

Stefan Spirovski ennek a szezonnak az elején igazolt a Ferencvárosból Izraelbe, a Hapoelhez, amit most megint elhagyott és nincs csapata. A játékos 2017-2019 erősítette a zöld-fehéreket, a hlsz.hu adatai szerint összesen 40 meccsen lépett pályára az NB I-ben, ezeken 5 gólt szerzett. A játékos elmondta a honlapunknak, hogy voltak megkeresései a Magyarországról, de a ZTE-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem lesz a klub játékosa.

Megérte, hogy Izraelbe igazoltál?

Igen, számomra mindenképpen jó döntés volt. Sérülésből tértem vissza és játszanom kellett. A Hapoel megbízott bennem és lehetőséget adott, úgy gondolom, hogy nem okoztam csalódást. Voltak jó meccseim, szereztem is néhány gólt, ami hozzásegítette a csapatot ahhoz, hogy előrébb lépjen a tabellán.

Miért hagytad el Izraelt?

A koronavírus miatt szükséges volt változásokat végrehajtani a klubnál, így közös megegyezéssel megszüntettük a szerződésemet. Személyes okok miatt is közelebb szeretnék lenni az otthonomhoz és lehetőleg Európában szeretnék focizni.

A közös megegyezés azt jelenti, hogy nem haraggal váltál el a klubtól?

Természetesen, jó kapcsolatban váltunk el. Nagyon tisztelem a Hapoelt és az ott dolgozókat, a szurkolókat és a játékosokat. Sok sikert kívánok nekik a jövőre nézve!

 

A ZTE-vel készülhet a Fradi volt légiósa – NB1.hu

 

 

Van esélye annak, hogy visszatérj Magyarországra?

Az időszak, amit Magyarországon a Ferencvárosnál eltöltöttem nagyon jó volt. Kedves emlékeim vannak arról az időszakról. Én is és a családom is élvezte a Budapestet eltöltött időszakot, ezért ha jön egy megfelelő ajánlat, szívesen visszatérnék Magyarországra.

Tárgyaltál már magyar klubokkal?

Néhány magyar klub már érdeklődött, valamint más országokból is voltak megkereséseim. Azonban még nagyon korai lenne bármi konkrétumot kijelenteni.

Mit szólsz a Fradi idei teljesítményéhez?

Még mindig egy nagyszerű csapat, nagyon jó játékosokkal és egy remek edzővel. Szerintem nagyon jól szerepeltek az Európa-ligban és az NB I-ben is. Papíron erősebb csapatokkal játszottak az El-ben, de megmutatták, hogy méltó partnerei tudnak lenni bárkinek és akár föléjük is tudnak nőni.

Kerestek a Ferencvárostól?

Nem, jelenlegi ismereteim szerint a menedzsereimet nem keresték a Fraditól.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC