Simon Krisztiánék félbeszakadt meccsen estek ki a Bundesliga II-ből

München – Több, mint 62 ezren voltak, videó a balhéról.

Forrás:

Kiesett a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságból az 1860 München, mivel az osztályozó második mérkőzésén hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Jahn Regensburgtól 62.200 néző előtt – jelezte az nso.hu.

 

Regensburgban 1–1-re végeztek a csapatok, így az idegenben szerzett gól miatt valamivel esélyesebbnek bizonyult a müncheni gárda a visszavágón. Az évek óta botladozó együttest azonban most utolérte a végzet, a Regensburg megérdemelten győzött a második meccsen és jutott fel a másodosztályba.

 

A 81. percben a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, mert a müncheni szurkolók egy csoportja tárgyakat dobált a pályára. A hangosbemondó felszólította a drukkereket, hogy sportszerűen szurkoljanak, ám a hangulat továbbra is feszült volt. Tizenkét percet állt a játék, majd folytatódott az összecsapás. Az eredmény nem változott, 62.200 néző előtt feljutott a Regensburg! Simon Krisztiánt nem nevezték a mérkőzésre a hazaiak.

 

NÉMET BUNDESLIGA 2.

OSZTÁLYOZÓ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS

1860 München–Regensburg 0–2 (Pusch 30., Lais 41.)

Összesítésben: 1–3, feljutott a másodosztályba a Regen

Tom Cruise meglátogatta a madridiakat - kép - NB1.hu

Tom Cruise az Atlético Madridnál

Legfrissebb híreink