Sikeres reakciók Bernd Storck nagy országjáró körútjáról

Magyarország - Debrecenben és Diósgyőrben is elégedettek.

Forrás:

 

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya országjáró körútjának keretein belül Debrecenben és Diósgyőrben is járt. Mindkét helyről pozitív visszajelzéseket kapott, miután egyeztetett a vezetőkkel, szakemberekkel. 

 

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után - NB1.hu

Reakciók az U17-es válogatott sajnálatos veresége után

 

"Szeretnék az NB I-es csapatok edzőivel személyesen találkozni, és arról beszélni, mit tehetünk annak érdekében, hogy szorosabban működjünk együtt a jövőben. Fontos tudni, milyen formában vannak a válogatott játékosok, például a DVSC esetében Holman Dávid. Leonel Pontessel beszéltünk arról, milyen munka folyik Debrecenben, én pedig felvázoltam, hogyan dolgozunk jelenleg. Ezt egyébként személyesen is megtapasztalhatják majd a vezetőedzők és az erőnléti edzők, ugyanis meghívjuk őket Telkibe. Szerintem ez egy nagyon érdekes találkozó volt, hálás vagyok Leonelnek, hogy időt szánt rám a Budapest Honvéd elleni mérkőzés előtt, hiszen tisztában vagyok vele, mennyire fontos összecsapás lesz ez a csapat számára. Köszönöm a klubnak az ebédmeghívást, és a kellemes környezetet, amit biztosított a beszélgetéshez" - mondta a német szakember a dvsc.hu-nak.

 

"Örülök, hogy sikerült összehozni a mai találkozót, és közösen le tudtunk ülni beszélni a magyar labdarúgás jövőjéről és arról, miként tudnánk szorosabban együtt dolgozn. Célunk az, hogy sikeresebben tudjunk együtt dolgozni, ennek érdekében a jövőben a játékos adatokat cserélünk egymás között, kitaláltunk egy egyedi tesztelési módszert. Ezekről a folyamatokról egyeztetünk, valamint arról, hogyan tudnánk fejleszteni a játékosok fizikai állapotát. Tamás ismeri azt a módszert, amellyel Németországban dolgoztunk. Május 22-én lesz Telkiben egy előadás, amelyre az összes erőnléti edzőt meghívtuk, örülök, hogy Tamás is eljön erre a találkozóra, ahol ismertetjük majd a módszer részleteit. Szeretném a legjobbakat kívánni Bódog Tamásnak és a DVTK-nak, hiszen fantasztikus körülmények között dolgozhatnak itt a labdarúgók. Épül egy csodálatos stadion, van egy fanatikus szurkolótábor, így minden adott a jó munkához" - fogalmazott azok után, hogy Miskolcon többek között Bódog Tamás vezetőedzővel is tárgyalt.

Legfrissebb híreink