Sejti az MTK edzője, mire készül a legjobbját is nélkülöző Diósgyőr

Mindegy, hogy otthon vagy idegenben.

Forrás:

Zoran Zekic vezetőedzővé történt kinevezése óta sokkal jobban szerepel a DVTK, köszönhetően annak is, hogy rengeteg új játékos érkezett Diósgyőrbe, közöttük azért bőven vannak olyanok, akik megütik egyéni képességek terén az NB I színvonalát.

Viszont a riválisok és gyűjtögetik a pontokat, így a DVTK továbbra is az utolsó, 5 pontos hátrányban a már bennmaradó helyen lévő Budafokkal szemben. És eléggé nehéz feladat vár ma este a piros-fehérekre, mert a mindig, mindenhol és mindenkire veszélyes MTK-t fogadják. 

Zekic dolgát nehezíti, hogy több játékosára sem számíthat majd a 20 órakor kezdődő mérkőzésen. 

„A DVTK-ban Márkvárt Dávid az FTC ellen begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így eltiltás miatt nem játszhat. Molnár Gábor, Polgár Kristóf és Branislav Danilovics egyaránt elkezdte a rehabilitációs edzéseket, de még nem állnak készen a játékra. A kedden hiányzó Vinko Soldo, Luka Marin és David Vaněček állapota javul, a mérkőzés előtt dől el, hogy vállalni tudják-e a játékot” - jelentette a klubhonlap, Márkvárt hiánya különösen fájó pont lehet, mert a csapat legjobbja.

„Valójában mindegy, hogy itthon vagy idegenben játszunk, mert a hazai pálya legnagyobb előnye, a diósgyőri közönség ezúttal is hiányozni fog. A játékosoknak továbbra is magukban kell megtalálni a holtponton átlendítő plusz motivációt, ami máskor a lelátóról érkezik. Az eredmények mégis azt mutatják, hogy itthon veretlenek vagyunk 2021-ben. Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy a Budafok és a Mezőkövesd is az utolsó percben mentett pontot Diósgyőrben, ezért külön felhívtam a játékosok figyelmét, az MTK ellen az utolsó pillanatig kell koncentrálni. A legtöbb esetben az dönt két egyforma képességű csapat között, hogy melyik csapat akarja jobban a győzelmet, de küzdeni akarással bizonyos fokú minőségbeli különbséget is el lehet tüntetni. Szokás szerint kielemeztük az ellenfél játékát, de nekünk továbbra is a saját játékunkra kell koncentrálni, mert minden taktika annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle. Az FTC ellen látott kompakt védekezést és küzdőszellemet várom ezúttal is, támadásban viszont annál is többet: gyors labdakihozatalt, több kapura lövést, és mindenekelőtt gólokat. Ezúttal is a győzelemért játszunk, három ponttal fel tudunk zárkózni a vetélytársainkhoz - nyilatkozta a szakvezető.

Az MTK a negyedik a bajnokságban, csupán három pontra van lemaradva a harmadik helyezett MOL Fehérvár FC mögött, de Michael Boris vezetőedző már az FTC elleni 2-2-t követő sajtótájékoztatón is elmondta az nb1.hu kérdésére válaszolva, hogy továbbra is az a céljuk, hogy megszerezzék a bennmaradáshoz szerintük elégséges 45 pontot, ha ez megvan, akkor terveznek tovább.

Boris a Kispesttől elszenvedett vereség után megismételte a szavait.

Az MTK kétarcú az elmúlt mérkőzéseken, mert ameddig az FTC ellen felállt kétgólos hátrányból és 2-2-t játszott a címvédő és listavezető ellen, addig a következő fordulóban hiába vezetett 2-0-ra a Kispest ellen, 3-2-es vereséget szenvedett.

A szakvezető is arról beszélt a meccset felvezető interjújában, hogy ezen változtatniuk kell, ha eredményesebben akarnak szerepelni. Azt is elmondta, ha náluk lesz a labda, akkor a DVTK meglátása szerint behúzódik majd a saját kapuja elé, hogy utána veszélyes kontrákat vezessen, ezért már az elején meg kell találniuk a találkozó ritmusát.

Legfrissebb híreink