nb1.hu

Sajtóhír: Megegyezhetett új csapatával Szerhij Rebrov?

Nem lenne ismeretlen számára a klub.

A török Türkiye Gazetesi információi szerint, Szerhij Rebrov már meg is egyezett a Fenerbahce-val, így ő veheti át a csapat irányítását.

A hírportál szerint Rebrov már közölte a döntését a Ferencváros vezetésével, valamint folyamatos kapcsolatban áll a Fener szakmai stábjából Mehmet Aurélióval és már elkezdték a következő szezon előkészítését.

 

Rebrov sürprizi

 

 

A lap megkereste a Ferencváros vezetőedzőjének a menedzserét, Varga Sándort, aki elismerte, hogy a Fenerbache érdeklődik az ukrán tréner iránt. Elárulta továbbá, hogy Rebrov már többször beszélt telefonon Alik Koccal, a török klub elnökével, de a távozása még konkrétan nem került szóba.

Rebrov számára nem lenne ismeretlen a török csapat, hiszen játékosként a 2003 és 2004 között 38 alkalommal húzta magára a Fenerbache mezét. A török klub élére mér három hónapja keresik az új vezetőedzőt, mióta március elején Ersun Yanal távozott a kispadról. Azóta megbízott edzőként Zeki Murat Göle irányítja az együttest.

FRISSÍTVE: 16.24

Rebrov megegyezése: cáfolat! – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC