nb1.hu

Saját sportlétesítményében vehette át Király Gábor a Magyar Aranylabda-díjat

Szombathely – Minek örül legjobban a lakótelepi srác az Eb előtt?

2015-ben Király Gábor, a Haladás és a magyar válogatott kapusa nyerte el a Magyar Aranylabda-díjat. A voksolásra közel 60, a labdarúgással kiemelten foglalkozó szakírót, szerkesztőségeket, sportrovatot kértünk. Király Gábor ötödszörre hódította el a trófeát, az első díjat is ő nyerte meg 1998-ban, majd a következő három alkalommal is az élen végzett.

 

A 2015-ös teljesítményéért járó trófeát Király legszűkebb környezetében, a Király Sportlétesítményben adtuk át a kapusnak, a Magyarország–Svájc U19-es női mérkőzés szünetében. A helyi sajtó mellett a hálóőr legközvetlenebb ismerősei is jelen voltak az eseményen, de külön forgatott a Digi Sport is, hiszen hamarosan adásba kerül az „Ő is csak ember” című műsornak az a része, amelyben az aranylabdás egy napját mutatják be.

 

A sportcentrum vitrinjében, melyben Gabi legfontosabb ereklyéit őrzi, az összes eddigi Aranylabda megtalálható, így elmondhatjuk, a kritikusok díjai is fontos részét képezik pályafutásának.

 

„Ha az embert valamivel elismerik, azt mindig fontosnak kell, hogy tartsa. Most a sportújságírók jutalmaztak meg. Mindig, minden körülmények között tisztelem a díjakat, megköszönöm őket és próbálom becsben tartani az elismeréseket. Tovább motiválnak, hogy még jobb legyek a következő évben. Régóta tudom, mire vagyok képes. Néha, az egyik év így sikerül, a másik úgy, de attól még a tudásom ugyanaz.”

 

 

Király terméshetesen szívén viseli a sportcentrum sorsát, régi álma valósult meg a központ létrejöttével. Amikor az első díjat nyerte, még nem gondolhatott ilyesmire.

 

„Akkor még nem volt ilyen tervem, hiszen akkor kezdődött a pályafutásom. Kétezer-kettőben gondolkoztam el először azon, hogy valamit vissza kellene adni a sportnak abból, amit kaptam tőle, akár Magyarországon, akár külföldön, akár válogatottként. Minőségi munkával szeretnék segíteni. Sok jó szándékú ember van, de kell az olyan iránymutatás és segítség, amivel még jobbak tudnak lenni.”

 

1998 és 2016 között rengeteget változott a világ labdarúgása, ezen belül a kapusposzt is. Ma már lehet, a fiatalabbaknak elképzelhetetlen, de amikor Király elkezdte, a kapusoknak még meg lehetett fogni kézzel a hazaadást.

 

„Nagyon sok a változás. Még akkor kezdtem el védeni az NB I-ben, amikor így is játékba avatkozhattak a kapusok. Én vagyok a legfiatalabb, aki még aktív, de még védett abban a korszakban. Innentől kezdve nagyon sokat változott a futball, nagyon sokat fejlődött. A magyar bajnokság, de Európa és a világ futballja is sokkal kiegyensúlyozottabb lett. Már nincsenek papírforma mérkőzések, minden a pályán dől el. Szerintem, ez így van rendjén.”

Pályafutása egyik legfontosabb szakaszát Németországban töltötte, így testközelből élhette át, ahogyan a németek új alapokra helyezték a labdarúgásukat. Az egészet. A létesítményhelyzettől kezdve az utánpótlás-képzésen át egészen a felnőttekig. Nálunk is hasonló kezdeményezések zajlanak, így ha valaki, akkor az aranylabdás biztos, hogy pontosan látja, merre tart a focink.

 

„Ott megvolt a türelem és a tudatos felépítés. A németek pontosan tudták, hogy mit fognak elérni tíz év múlva. De az első két-három-öt évben türelmesen dolgoztak. Nem eredménycentrikusak voltak, hanem elkezdtek építkezni. Az igaz, hogy egy német válogatott nem engedheti meg magának, hogy ne jusson ki a világeseményekre, ezeknek a teljesítése mindig kötelező volt ebben a periódusban is. De közben a csapat minőségén is kellett javítaniuk. Ugyanebbe a cipőben jár Ausztria is. Ők is elkezdtek valamit, még nem értek az út végére, de legalább már a felét megtették. Magyarországon is elkezdődött a folyamat, de nálunk még a körülményeket is meg kellett teremteni, hogy jó minőségben lehessen edzést tartani, olyan pályákon, amelyeken nem pattog el mindig a labda. Olyan stadionokat kellett létesíteni, amelyek Európában már adottak voltak. Hozzáértő szakemberek alkalmazása a legfontosabb, hogy minőségben is fejlődjünk. Ezen dolgoznak a vezetők, a magyar labdarúgás szereplői, de semmi nem megy egyik napról a másikra.”

 

Az építkezés Szombathelyen is zajlik, a Rohonci úton is új létesítmény lesz. A tavalyi év egyik legjobb felvétele az a kép, amelyen Király Gábor látható a stadion utolsó mérkőzésén, szemben a szurkolókkal és a szombathelyi foci látképéhez szervesen hozzákapcsolódó lakótelepi házakkal.

 

 

„A felvétel meccs után készült. Azon a lakótelepen nőttem fel, nyolcvan méterre a stadiontól, ezért nekem kicsit másabb a Haladás és a Rohonci út telepi gyerekként. Nem lehet szavakba önteni az érzéseket, főleg azért, mert ott marad a Haladás-stadion, ahol eddig is volt. Új köntöst kap, azt gondolom, ötven év után megengedhető, hogy modernebb formát kapjon a létesítmény, amelyet tartalommal és minőséggel kell megtölteni.”

 

Természetesen mindenkit lázban tart, hogy milyen eredményre lehet majd képes a magyar válogatott a nyári Európa-bajnokságon. Az esélyekről már minden érintett elmondta a véleményét, ezért Királytól azt kérdeztük, hol tartanak a játékosok a felkészülésben.

„Fontos, hogy mindenki magára figyeljen, minél jobban felépítse magát az Eb-re. Ez mindenkinek a saját feladata. Az, hogy most valaki játszik, nem játszik, nem rúg gólt, kevesebb lehetőséget kap, az egy dolog, mindenkinek magát kell felépítenie. Jól lehet edzeni, duzzadhat majd az önbizalomtól az is, aki még nem szerepelhet annyit. Ugyanúgy problémákkal küzdhet, aki minden héten játszik, de fáradtabb mentálisan. Ismétlem, a legfontosabb, hogy mindenkinek saját magára kell figyelnie, aktívan kell készülnünk az Európa-bajnokságra.”

 

 

MAGYAR ARANYLABDA, 2015

AZ ABSZOLÚT KATEGÓRIA GYŐZTESE

1. Király Gábor (105 pont)

2. Nikolics Nemanja (83)

3. Németh Krisztián (52)

 

A MAGYAR ARANYLABDA EDDIGI GYŐZTESEI

1998: Király Gábor (Hertha BSC) (Foci Magazin szervezésében)

1999: Király Gábor (Hertha BSC) (Foci Magazin, nb1.hu)

2000: Király Gábor (Hertha BSC) (nb1.hu)

2001: Király Gábor (Hertha BSC)

2002: Lisztes Krisztián (Werder Bremen)

2003: Szabics Imre (VfB Stuttgart)

2004: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)

2005: Gera Zoltán (West Bromwich Albion)

2006: Dárdai Pál (Hertha BSC)

2007: Hajnal Tamás (Karlsruhe)

2008: Hajnal Tamás (Borussia Dortmund)

2009: Juhász Roland (Anderlecht)

2010: Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven)

2011: Juhász Roland (Anderlecht)

2012: Szalai Ádám (1. FSV Mainz)

2013: Huszti Szabolcs (Hannover 96)

2014: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)

2015: Király Gábor (Haladás)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC