nb1.hu

Rudolf a győzelemről, válogatottról, kupáról

Balmazújváros - A hétvégi sikerből két gólpasszal vette ki a részét.

A téli átigazolási szezonban Balmazújvárosba szerződött Rudolf Gergely az M4 Sport Góóól 2 című műsorában elmondta, egyelőre nem foglalkoztatja a válogatott, elődleges célja, hogy erőnlétileg utolérje magát, csapata pedig bentmaradjon az NB I-ben. Ami a Magyar Kupát illeti, ott már merészebb gondolata is akadt.
 
A támadó másfél éves NB II-es kitérő után szombaton, a Debrecen elleni bajnokin csereként léphetett ismét pályára a magyar élvonalban.
 
Mint azt a futballista az M4 Sport Góóól 2 című műsorában elmondta, nem emlékszik pontosan, milyen utasításokkal küldte őt pályára a Balmazújváros vezetőedzője, Horváth Ferenc, de a lényeg, hogy tudta, mi a dolga. Az kétségtelen, ugyanis Rudolf két pazar gólpasszt adott, csapata pedig 2–0-ra győzött.
 
„Úgy érzem, megvan az összhang. Nagyon jól fogadtak a srácok. Egyáltalán nincs széthúzás, meghalunk a pályán egymásért. És olyan edzőnk van, aki kiválóan tudja motiválni a társaságot és szakmailag jól felkészít minket.”
 
Mivel a 28-szoros – egyébként jó képességű – válogatott játékos NB I-es visszatérése remekül sikerült, adódott a kérdés, 32 évesen foglalkoztatja-e még a válogatottság.
 
„Egyelőre nem gondolok erre. Most az elsődleges feladatom, hogy fizikálisan olyan állapotba kerüljek, hogy a csapatnak minél inkább a hasznára tudjak lenni. De nagyon szurkolok a válogatottnak és nagyon szeretném, ha ugyanolyan sikereket érnének el, mint néhány évvel ezelőtt.”
 
Rudolf egyelőre csak a Balmazújvárosra koncentrál, amellyel a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján szerdán a Győrt fogadják. Mint mondta, a legfőbb cél, hogy a jelenleg 9. helyen álló csapat kivívja a bentmaradást, egy esetleges kupagyőzelem pedig csak hab lenne a tortán.
 

Gulácsiék hazai pályán égtek porig – NB1.hu

Lipcse – Sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC