Rossi üzent Szoboszlainak és megvédte Dzsudzsák Balázst

Csütörtökön Szlovákia vendégeként kezdi meg az Eb-selejtezőkben a szereplését a magyar válogatott. A keret tagjai közül már majdnem mindenki Telkiben, a főhadiszálláson van. Marco Rossi szövetségi kapitány és Korhut Mihály, a nemzeti csapat védője ma sajtótájékoztatót tartott.
 
Rossi kezdésként felsorolta, kik érkeztek már meg és kikre kell még várni, majd elmondta, hogy a várható taktikáról még nem mond semmit, mert nem akarja kiteregetni a kártyáit az ellenfélnek. 
 
A szövetségi kapitánytól megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a minap azt nyilatkozta, hogy készen áll arra, hogy kezdő legyen a válogatottban. Rossi azt válaszolta, örül, hogy ebből a szempontból Magyarország nem tér el Olaszországtól, mert mindenki szövetségi kapitánynak képzeli magát. Azt mondta, ő ezt érti és elfogadja. Elmondta, a múltban azért nem volt tagja a keretnek Szoboszlai, mert még nem érett meg arra, most azért az, mert erre már elérkezett az idő. Rossi azt is leszögezte, tudja, hogy Magyarországon tiszteletben tartják a szakmaiságát és döntéseit. A múltban azonban megkérdőjelezte valaki, mit csinált novembertől márciusig. Erről elmondta, az UEFA naptárát nem Rossi írja. Ebben az időszakban minden egyes szóba jöhető játékost feltérképeztek, többeket személyesen is megnéztek. Nyugodt szívvel állíthatja, azokat hívták be a keretbe, akik a legjobb garanciát jelentik. Kijelentette, sok szempont alapján állítják össze a keretet, nem egy-két szempont dönt csak. Határozottan elmondta, csak holnap vagy holnapután dönti el, ki lesz a kezdőcsapat tagja, de örül, hogy a 18 éves Szoboszlai azt gondolja, hogy a kezdőcsapat tagja lehet.
 
Az olasz szakembernek Dzsudzsák Balázs behívását is hosszasabban meg kellett, hogy magyarázza. Rossitól ugyanis megkérdezték, a Ripost szavazásáról. A lap olvasóinak a 48%-a nem játszatná, 23%-a viszont igen a magyar válogatott csapatkapitányát. Dzsudzsákról Rossi elmondta, vannak, akik szeretik, vannak, akik utálják. Emlékeztetett, hogy három hetet nem játszott a szünet miatt, 1 hétig fel volt függesztve, azt viszont hozzátette a kapitány, jobb állapotban van, mint novemberben, amikor behívta. Nála csak szakmai szempontok döntenek a behívásról ezért kijelentette, Dzsudzsák télen mindig játszott, míg a többiek meg nem.
 
Korhut leszögezte, nem érzi magát a kezdőcsapat vagy a keret állandó tagjának, mert ehhez bizonyítania kell, de azt is kijelentette, jól járt, hogy Izraelből Görögországba szerződött.
 
További részletek a sajtótájékoztatóról készült élő közvetítésünkben, a linkre kattintva érhetőek el.

Legfrisebb híreink