nb1.hu

Rossi szót emelt, Szoboszlai szárnyalni kezdett

Beszélt a középpályás a helyzetéről az edzőjével.

Láthatóan több játéklehetőséghez jut a magyar válogatott középpályás az RB Leipzig csapatában, mióta Marco Rossi egy interjúban meglebegtette Szoboszlai esetleges klubváltását. 

A 21 éves tehetség az utolsó két bajnokiját egyaránt végigjátszotta, amelyeken két gólt és egy gólpasszt jegyzett. 

Az ősszel az RB Leipzigben alapembernek számító középpályás azután került háttérbe, miután december elején menesztették a csapattól Jesse Marsch vezetőedzőt. Helyét az olasz Domenico Tedesco vette át. Szoboszlaira ezt követően csak epizódszerepek hárultak, a tavaszi szezon első bajnokiját leszámítva áprilisig, mindössze pár percek jutottak neki mérkőzésenként. 

A kevés idő pedig nem volt elegendő a bizonyításra. 

Persze az sem segítette elő a csapatba való visszakerülést, hogy a RB Leipzig nagyon összekapta magát az edzőváltást követően és mára egy 14 meccses veretlenségi sorozatot tudhat magáénak. Pedig a folyamatos játéklehetőség, a magyar válogatott szempontjából is nagyon fontos lenne, hiszen fiatal kora ellenére húzóembernek számít a nemzeti csapatban a labdarúgó. Érthetően Marco Rossinak sem tetszett a lipcsei 17-es nélkülözése, aminek hangot is adott egy olasz rádióinterjúban, amelyről korábban mi is beszámoltunk. 

A szövetségi kapitány akkor azt mondta, hogy Szoboszlai nem elégedett a mostani helyzetével, s a játékossal kapcsolatos korábbi átigazolási pletykák egyik főszereplője, a Napoli jó üzletet köthetne a szerződtetésével.

„Dominik átigazolásával jelenleg jó üzletet lehetne kötni. Gazdasági szempontból is, akár áron alul szerezhetnék meg. Szerintem jelenleg nem boldog Lipcsében, hiszen Tedesco irányítása alatt nem játszik sokat. De nyugodtnak kell maradnia, hiszen olyan játékosok vannak előtte, mint Dani Olmo vagy Emil Forsberg” – nyilatkozta Marco Rossi a Radio Kiss Kiss Napolinak.  

Szoboszlai ezután is türelmes maradt, és bár azt nem tudni, hogy a RB Leipzig vezetőedzője, Rossi intelmeit hallva vagy csak szimplán saját döntésből eredően, de fokozatosan szavazott egyre több bizalmat Szoboszlainak. 

A Transfermakt szerint 28 millió eurót érő magyar középpályás, a lehetőséget eredményes és jó játékkal hálálta meg. 

A Hoffenheim elleni 3-0 alkalmával végigjátszotta a mérkőzést, ahol egy gólt és egy asszisztot ért el, majd a Leverkusen elleni rangadót az ő góljával nyerte meg a csapata, ahol szintén végig a pályán volt. Bár sokan aggódtak, hogy nincs formában, Szoboszlai rácáfolt a negatív hangokra. 

Bayer 04 Leverkusen – RB Leipzig 0-1 | Highlights | Matchday 30 – Bundesliga 2021/22

B04RBL | Highlights from Matchday 30!► Sub now: https://redirect.bundesliga.com/_bwCS Watch the Bundesliga highlights of Bayer 04 Leverkusen vs. RB Leipzig …

Láthatóan nagyon élvezi a pályán töltött idő minden percét, amelyből a csapat is profitál. Az együttes sikert sikerre halmoz. Jelenleg harmadikok a Bundesliga tabelláján és az Európa-ligában is bejutottak a legjobb négy közé. A német együttes nagyon motivált. Nemrég a csapat magyar válogatott hálóőre Gulácsi Péter kijelentette, hogy minden esélyük megvan, hogy megnyerjék a második számú európai kupasorozatot.

„Hiszünk benne, hogy megnyerhetjük a trófeát. A szezon második fele előtt azt mondtuk, lépésről lépésre szeretnénk haladni, eddig ez jól is működött. Az európai kupákban az elmúlt években sok tapasztalatot gyűjtöttünk, ma pedig nagyon okosan játszottunk. Nem volt könnyű, hiszen az Atalanta remek csapat” – idézte a 31 éves hálóőrt a klub közösségi oldala a 2-0-s sikert követően. 

Az elődöntőben a skót Glasgow Rangers vár az RB Leipzigre, remélhetőleg Gulácsival, Willi Orbánnal és immár újra Szoboszlai Dominikkal a kezdőben. 

Szoboszlai a vasárnapi győzelem és a győztes gólja után a következőket nyilatkozta a Nemzeti Sportnak:

„ A meccsek után nagyon nehezen alszom el, főleg akkor, ha kezdőként kapok lehetőséget. Természetesen örültem a három pontnak, jót tett a lelkemnek, hogy góllal segítettem a csapatnak, és tettem egy újabb lépést azon az úton, amelyen továbbra is haladni szeretnék.”

Szoboszlai arról is mesélt a sportnapilapnak, hogy beszélt-e a helyzetéről a vezetőedzővel, Domenico Tedescóval?

„Beszéltünk néhányszor, de ami elhangzott, nem tartozik a nyilvánosságra. Végső soron mint minden futballistának, nekem is muszáj volt elfogadnom, hogy a vezetőedzőnél nem én vagyok az első számú játékos a posztra, de ahogy korábban is mondtam, nem adtam fel, nem másban kerestem a hibát, csak azt néztem, hogyan tudom megváltoztatni a véleményét. Még mindig nehéz azt mondani, hogy minden sínen van, elvégre az utóbbi időszakban két olyan bajnokink volt, amelyen nagyjából minden a tervek szerint alakult, de az utóbbi hetekben nyújtott teljesítményemmel némileg sikerült túllendülni a nehéz időszakon. Bízom benne, hogy a folytatásban is tartom a szintet, vagy még jobb játékra leszek képes.”

Utána a Német Kupa és az Európa-liga menetelés is szóba került a beszélgetés közben:

– Milyen játékra számít szerdán az Union Berlintől?
– Ha Schäfer úr játszik, akkor biztosan védekezni fognak… A viccet félretéve, elemeztük az Union játékát, visszanéztük a legfontosabb jeleneteket a meccseiről, de nyilván sok mindentől függ, milyen taktikát választ az ellenfél. Kilencven perc alatt bármi megtörténhet, de nekünk nem lehet más a célunk, mint a döntőbe jutás, és aki pályára lép, az a lelkét is kihajtja, hogy sikerüljön.

Mit jelentene az Európa-liga-finálé?
Nekem is és a klubnak is mérföldkő lenne, elvégre már az sem hétköznapi, hogy a Lipcse valamelyik európai kupasorozat elődöntőjéig jut. Ha a Rangers elleni akadályt is sikerrel vennénk, meglenne a lehetőség, hogy igazán nagyot alkossunk, de nem szeretnék ennyire előreszaladni. Mondhatjuk, hogy a két kupasorozatban kijött a lépés, a Német Kupában a Bayern Münchent és a Dortmundot is elkerültük, de ezen a szinten nincs könnyű ellenfél. Az Európa-ligában a Real Sociedadot és az Atalantát búcsúztattuk, egyik sem olyan csapat, amelyet el lehetne intézni egy kézlegyintéssel. Mindkét sorozatban azért jutottunk a négy közé, mert megérdemeltük, de ha már itt vagyunk, természetesen nem akarunk megállni.”

 

A magyar labdarúgás érdeke, hogy minél több légiósunk rendszeresen és jól játsszon a klubcsapatában, így még jobban az érdeklődés és az átigazolási hírek középpontjába kerülnek, ami a saját maguk és a magyar foci ázsióját is növeli.

 

BERINGER ROLAND
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC