nb1.hu

Rossi megszólalt az újoncairól és az óriási kérésről is

Elárulta, miért kezdenek ilyen korán.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott keretét a június Eb-selejtezőkre. Az azeriek és a walesiek ellen pályára lépő nemzeti csapatnak több újonca és visszatérője is akad – róluk is beszélt sajtótájékoztatóján az olasz tréner.

Eb-selejtezők: Rossi kihirdette a magyar válogatott keretét – NB1.hu

"Ahogy korábban is elmondtam már, folyamatosan figyeljük a számításba vehető játékosokat. Pávkovics és Ferenczi eddig nem voltak még kerettagok, és tőlem Bódi Ádám is először kap meghívót. Figyeljük őket egy ideje, és úgy vélem, az utóbbi időben jól teljesítettek az OTP Bank Ligában. Ferenczi ráadásul bal hátvéd, ami ugyebár egy olyan poszt, melyen szoktak lenni nehézségeink. Zsótér nagyon érdekes játékos, jól játszott az Újpestben, de ha a számokat, a statisztikát is nézzük vele kapcsolatban, akkor azért van még hova fejlődnie. Több gólt és gólpasszt várnék tőle, mert az adottságai, a tehetsége megvan hozzá. A hozzáállását jól ismerem, és a küzdeni tudása is példaértékű" – fogalmazott az mlsz.hu-nak.

 

Az európai bajnokságok a végükhöz érnek napokon belül, ugyanakkor Észak-Amerikában nemrégiben indult újra a bajnokság, és ez a válogatott életét is befolyásolja. "Az MLS-ben játszókkal különleges a helyzetünk, hiszen ott javában zajlik a bajnokság, így Baráth Botondra és Németh Krisztiánra is szüksége van a Kansas Sportingnak. Ennek ellenére azzal a kéréssel fordultunk a Kansas vezetőségéhez, hogy – bár a szabályok nem kötelezik őket erre – engedjék el a két játékost néhány nappal a hivatalos FIFA napok kezdete előtt. Ez számunkra óriási segítség lenne. Tudjuk, hogy ez nagy kérés, de bízunk benne, hogy számunkra kedvező döntést hoznak, a Kansas pedig Botond és Krisztián nélkül is nyerni fog" – mondta.

S hogy miért kezd május 27-én a gárda, és miért költözik már június 2-án Telkibe? "A korai kezdés és a plusz napok is komoly jelentőséggel bírnak majd a felkészülés szempontjából. A legjobb formánkra lesz szükség" – árulta el Rossi.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC