nb1.hu

Rossi elmondta, miben kell a leginkább változtatniuk fiataljainknak

Tudja, mit játszanánk a szlovákok ellen.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya már tudja, milyen taktikával lép pályára a csapat március 21-én Szlovákia ellen.
 
Marco Rossi és stábja már javában készül a válogatott első Eb-selejtezőire, a Szlovákia elleni, március 21-i mérkőzésre, és a március 24-i, horvátok elleni összecsapásra. A szövetségi kapitány az MLSZ TV-nek adott helyzetértékelést öt héttel az első selejtező előtt, és beszélt arról is, hogy nagyon sok tehetséges magyar játékost látott a korosztályos válogatottakban, de fontos, hogy a fiatalok ne veszítsék el a motivációjukat az első sikereket követően.
 
„A stáb tagjaival közösen tanulmányozzuk a keretet, előkészítjük a meccset megelőző napok munkáját. Nagy vonalakban már tudjuk, hogy mit szeretnénk játszania szlovákok ellen. Azt persze még nem lehet megmondani, hogy kik lépnek pályára a találkozón, mert ez a játékosokon múlik, de a rendszert, a taktikát már tudjuk."
 
Rossi arról is beszélt, hogy „Érezzük a felelősséget és a nyomást, ugyanakkor a büszkeséget is, hogy a válogatott sikeréért dolgozhatunk. Nem ígérhetem meg, hogy a következő összecsapásokon biztosan sikeresek leszünk, a futballban ilyet nem lehet mondani, de azt ígérhetem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a pályán a jó eredményért.” 
 

A szövetségi kapitány arról is értekezett, mik azok a legfontosabb tényezők, melyeken változtatniuk kell a magyar fiataloknak, ha el akarnak érni valamit: „Az biztos, hogy mentalitásban fejlődniük kell. Látok tehetséges fiatalokat, akik néhány jó meccs után megelégszenek ennyivel, ahelyett, hogy még motiváltabbak lennének. Sokan túlságosan megelégszenek azzal, amit elértek, csak mert az NB I-ben játszanak, és elkényelmesednek. Folyamatosan fejlődni kell, ez a titka annak, hogy valakiből egyre jobb és jobb labdarúgó váljon.” Hozzátette, az kell, hogy cél legyen, hogy külföldre, mindig jobb klubokba szerződhessenek.
 
A mai napon elindult a jegyértékesítés az első hazai Eb-selejtezőre, a március 24-i magyar-horvát találkozóra. Elsőként a Szurkolói Klub tagjai a vásárolhatják meg belépőiket, míg jövő hétfőtől mindenki számára elérhetőek a jegyek a találkozóra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC