nb1.hu

Romlott Mészöly Kálmán állapota

Budapest - Fertőzése van, és felszökött a láza.

Nehéz meccset vív a gyógyulásáért Mészöly Kálmán (76). A Vasas és a magyar válogatott korábbi labdarúgója másfél hónapja van kórházban. Már úgy tűnt, minden rendben van, javult az állapota, de néhány napja kellemetlen húgyúti fertőzéssel küzd, a láza is felszökött – írja a Blikk.
 
Még február elején szállították kórházba a Szőke Sziklának becézett legendát agyvérzés gyanújával. Kiderült, kétoldali bakteriális tüdőgyulladása van, továbbá koszorúér-szűkülettel küszködik. Az előbbi betegséget leküzdötte, s az elmúlt hetekben egyre jobban lett. Átkerült egy II. kerületi rehabilitációs intézetbe, ahol tovább erősödött. A gyógytornának köszönhetően már sétált, a térdízületi gyulladása is enyhült, de újabb probléma jelentkezett.
 
– Sajnos, a múlt hét végén kicsit rosszabbodott apu állapota. A sok katéterezés miatt húgyúti fertőzés alakult ki a szervezetében, ezzel küszködik, és a láza is felment, amit azóta sikerült levinni – mondta a Blikknek a legenda kisebbik fia, Mészöly Géza (51). – Így kénytelen megint sokat feküdni. Pedig szépen haladt a rehabilitációs programmal. Egyre erősebb volt, és jobban mozgott, sétálgatott.
 
Mészölyre játékosként is az volt jellemző, hogy soha nem adta fel a küzdelmet. Most is így van, hiszen az a cél lebeg előtte, hogy meggyógyuljon, s végre hazatérhessen.
 
– Most kicsit változott a programja, sokat pihen, s a tornagyakorlatokat nem végzi néhány napig – tette hozzá Mészöly Géza. – Szerettük volna átvinni másik kórházba egy vizsgálatra, hogy újabb információnk legyen a koszorúér-szűkületével kapcsolatban, de így erre is várnunk kell. Bízunk benne, hamarosan újra erőre kap, és minden rendben lesz. Nem adja fel, abban biztos vagyok.
 

MK: Eppel hibája a Honvéd továbbjutásába kerülhet – NB1.hu

Budapest – A Debrecen örülhet jobban az első kupameccs után.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC