nb1.hu

Robog a Kövesd: meglepő döntést hozott a vezetőség

A szakmai igazgató fogadalmat tett.

A Mezőkövesd szombaton a Kaposvárt is legyőzte, és mivel a Fehérvár vereséget szenvedett a megyei rangadón, Kuttor Attila együttese átvette a vezetést a táblázaton. A kövesdiek elsősége nem tartott sokáig, hiszen vasárnap a Fradi a Zalaegerszeget verte, így jelenleg a zöld-fehérek állnak az élen. Ennek ellenére minden dicséretet megérdemelnek a mezőkövesdiek, akik a bajnokság meglepetéscsapatának számítanak.

A Kövesdnél a játékosoknak és a szakmai stábnak hírzárlatot rendeltek el, azért, hogy mindenki csak a futballra tudjon összpontosítani. 

"Magyarországon az a legnagyobb probléma, hogy nem csapatban gondolkodnak, márpedig nálunk a szertárostól a pályamunkáson keresztül mindenki fontos láncszeme a gépezetnek, nem beszélve az elnök úrról, aki mindig nyitott az ötleteinkre" – fogalmazott a Borsnak Tóth László, aki hozzátette, ebben a szezonban az első ötbe szeretnének jutni.

Amennyiben a Kövesd érmet szerez az idény végén, Tóth megválik a hajától.

"Megfogadom, ha a dobogón végzünk, nemcsak a napszemüvegemet dobom el, ami a hajamat fogja, hanem kopaszra is borotválom a fejemet. Így még nagyobb lesz az összhang köztem és Attila között" – jelentette ki a szakmai igazgató.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC