nb1.hu

Robbanthatja az átigazolási bombát a Videoton

Székesfehérvár - Már orvosin a fiatal támadó.

 

Több bosnyák és horvát honlap is arról számol be, hogy a Dinamo Zagreb futballistája, Mirko Maric a Videotonban folytatja pályafutását – írja a csakfoci.hu. A 21 esztendős támadó az elmúlt szezonokban a Lokomotiv Zagreb együttesében játszott kölcsönben, először hat, majd nyolc, ebben az idényben pedig eddig három gólig jutott.
 
 
Filipovics: Huszti igazolása nem anyagilag a legnagyobb siker – NB1.hu
 
 
Sajtóhírek szerint a játékos felbontja jelenlegi kölcsönszerződését, hogy a Videoton 500 ezer euróért kivásárolhassa őt szerződéséből. Emellett a horvát klub még a következő eladásából is részesedhet bizonyos százalékban. Úgy tudni, a labdarúgó már orvosin van a fehérváriaknál, és amennyiben a vizsgálatokon is megfelel, aláírja szerződését.
 
 
Maric korábban a bosnyák utánpótlás-válogatottakat erősítette, ám az U21-es korosztályban már a horvát nemzeti csapatban futballozott, és kétszer a felnőtt válogatottban is szerepelhetett, a Kína-kupa keretei között. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC