nb1.hu

Rengeteg válogatott meccs kerül képernyőre

Hivatalos közlemény.

A SPORT TV AZ ALÁBBI KÖZLEMÉNYT KÜLDTE A HONLAPUNKNAK:

,,A ránk váró UEFA-héten ismételten rengeteg labdarúgást láthatnak a Sport TV nézői. Összesen 35 találkozó kerül képernyőre szeptember elseje és kilencedike között. Természetesen láthatjuk Európa minden élcsapatát, így például a friss Európa-bajnok olaszokat is háromszor.

Az Eb után szeptember elsejétől rendezik az első UEFA-hetet, így ismét összegyűlnek Európa válogatottjai, hogy nyolc nap alatt három fordulót játsszanak a 2022-es vb-selejtezőiből. A negyedik, ötödik és hatodik forduló kerül megrendezésre, ami tartogat rangadókat szép számmal (az első játéknapon például ezeket). Elég csak arra gondolni, hogy az Eb-győzelem óta először láthatjuk majd az olasz válogatottat Bulgária (majd Svájc és Litvánia) ellen, de az ezüstérmes, és Magyarországgal egy csoportban lévő Anglia mérkőzései is képernyőre kerülnek. A lengyelek elleni rangadó és az Andorra elleni találkozó élőben, a Puskás Aréna eseményei felvételről. Ez azonban csak hat mérkőzés abból a 35-ből, amit a Sport TV megmutat élőben vagy felvételről a következő kilenc napban, és amelyeken láthatóak lesznek például a világbajnok franciák, a Nemzetek Ligája bajnoki címét védő portugálok, a belgák, a hollandok, a spanyolok vagy épp a németek. Ráadásul mind a hat játéknapon megmutatjuk az összes fontos momentumot, ami Európa labdarúgópályáin történik ebben az időszakban.

Aki tehát kilenc napon át minőségi válogatott futballt szeretne nézni, az a Sport1-en és a Sport2-n megteheti ezt. Ráadásul mindezeket Bartha Zoltán, Engyel István, Faragó Richard, Fülöp László, Fülöp Marcell, Haraszti Ádám, Méhes Gábor, Petur András vagy Szaniszló Csaba kommentálásában.

A menetrend:

Kazahsztán – Ukrajna: szeptember 1., szerda 15:45, Sport1

Finnország – Wales: szeptember 1., szerda 18:00, Sport1

Portugália – Írország, majd a játéknap összefoglalója: szeptember 1., szerda 20:30, Sport1

Franciaország – Bosznia-Hercegovina: szeptember 1., szerda 20:30, Sport2

Norvégia – Hollandia: szeptember 1., szerda 22:45, Sport2 (felv.)

Grúzia – Koszovó: szeptember 2., csütörtök 17:45, Sport1

Svédország – Spanyolország, majd a játéknap összefoglalója: szeptember 2., csütörtök 20:30, Sport1

Olaszország – Bulgária: szeptember 2., csütörtök 20:30, Sport2

Lengyelország – Albánia: szeptember 2., csütörtök 22:45, Sport2 (felv.)

Magyarország – Anglia: szeptember 3., péntek 00:30, Sport1 (felv.)

Észtország – Belgium: szeptember 3., péntek 15:00, Sport1 (felv.)

Liechtenstein – Németország: szeptember 3., péntek 17:00, Sport1 (felv.)

Finnország – Kazahsztán: szeptember 4., szombat 14:45, Sport1

Ciprus – Oroszország: szeptember 4., szombat 17:45, Sport1

Szerbia – Luxemburg: szeptember 4., szombat 17:45, Sport2

Ukrajna – Franciaország, majd a játéknap összefoglalója: szeptember 4., szombat 20:30, Sport1

Hollandia – Montenegró: szeptember 4., szombat 20:30, Sport2

Szlovákia – Horvátország: szeptember 4., szombat 22:45, Sport2 (felv.)

Fehéroroszország – Wales: szeptember 5., vasárnap 14:45, Sport1

Anglia – Andorra: szeptember 5., vasárnap 17:45, Sport1

Izland – Észak-Macedónia: szeptember 5., vasárnap 18:45, Sport2 (felv.)

Svájc – Olaszország, majd a játéknap összefoglalója: szeptember 5., vasárnap 20:30, Sport1

Belgium – Csehország: szeptember 5., vasárnap 20:30, Sport2

Albánia – Magyarország: szeptember 6., hétfő 00:30, Sport1 (felv.)

Németország – Örményország: szeptember 6., hétfő 14:15, Sport1 (felv.)

Spanyolország – Grúzia: szeptember 6., hétfő 16:15, Sport1 (felv.)

Azerbajdzsán – Portugália: szeptember 7., kedd 17:45, Sport1

Hollandia – Törökország, majd a játéknap összefoglalója: szeptember 7., kedd 20:30, Sport1

Franciaország – Finnország: szeptember 7., kedd 20:30, Sport2

Örményország – Liechtenstein: szeptember 8., szerda 17:45, Sport1

Lengyelország – Anglia, majd a játéknap összefoglalója: szeptember 8., szerda 20:30, Sport1

Olaszország – Litvánia: szeptember 8., szerda 20:30, Sport2

Koszovó – Spanyolország: szeptember 8., szerda 22:45, Sport2 (felv.)

Magyarország – Andorra: szeptember 9., csütörtök 00:30, Sport1 (felv.)

Izland – Németország: szeptember 9., csütörtök 17:00, Sport2 (felv.)"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC