nb1.hu

Remek hírekkel jelentkezett az 5-szörös magyar válogatott futballista

Megtörte a csendet.

Holman Dávid egy súlyos térdsérülés miatt júliusban dőlt ki a sorból. A Slovan Bratislava futballistája az nso.hu-nak elárulta, hogy már a csapattal készülhet.

"Kemény volt az elmúlt fél év, de szerencsésnek mondhatom magam, sokan segítettek a nehéz hetekben, hónapokban. Otthon a feleségem, a családom, a klubban is szinte mindenki. Egy-egy fizioterapeuta és erőnléti edző szinte csak velem foglalkozott, ügyeltek minden részletre, apróságra. Ha valami nem stimmelt, közbeavatkoztak" – nyilatkozta Holman.

Az 5-szörös magyar válogatott játékos sokáig nem nyilatkozott, erre is magyarázatot adott:

"Tisztelettel elhárítottam minden interjúkérést Magyarországról és Szlovákiából is. Köszönöm, és hálás vagyok, hogy ezt mindenki elfogadta.

 

Azért döntöttem így, mert nem akartam mártírnak mutatkozni, nem szerettem volna, hogy bárki sajnáljon. Az embereknek az enyémnél sokkal súlyosabb gondokkal kell megbirkózniuk.

 

Természetesen kellemetlen volt a sérülés, de tudtam, hat hónap után visszatérhetek és ismét azt csinálhatom, amit imádok: futballozhatok" – szögezte le a 28 éves futballista.

Holman a beszélgetés során elárulta, hogy májusban fog megszületni a fia. 

Holman Dávid szerződése jövő nyáron fog lejárni a Slovannál. A Transfermarkt 650 ezer euróra becsüli az értékét.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC