nb1.hu

Rekordot dönthet Hornyák, Supka elárulta, hogy ki lesz a csapatkapitány – előzetes

Elől maradna a Paks, Csizmadia újra bizonyítana.

Két meccsel zárul az NB I 22. fordulója, a kora délutáni meccsen Budafokra látogat a Puskás Akadémia, míg a másodikon a Paks látja vendégül a Kisvárdát.

Budafok-Puskás Akadémia 14.30

Győzelmi kényszerben van a hazai csapat, ugyanis csupán egy pont az előnye a 11, már kieső helyen álló Honvéddal szemben, míg az utolsó Diósgyőr három pontra van. Egy esetleges győzelemmel akár két helyett is javíthatna Csitmadia Csaba csapata, hiszen az Újpest és a ZTE is két egységgel van a budai gárda előtt. A mérkőzés előtt Csizmadia elmondta, hogy szokatlanul sok idejük volt a felkészülésre, valamint, hogy újra bizonyítanák, hogy bárkivel képesek felvenni a versenyt:

,,A tavaszi szezon kezdete óta nem volt még olyan, hogy egy teljes hét rendelkezésünkre állt a munkához. Azért is érzem hasznosnak, hogy több idő jutott az edzésmunkára, mert januárban új játékosok érkeztek hozzánk, akikkel eddig nem sok időnk volt begyakorolni bizonyos taktikai elemeket. A Budapest Honvéd elleni győzelem után két nap pihenőt kaptak a srácok, kedd óta pedig teljes erőbedobással készülünk a hétvégére. Abban bízom, hogy az eredmény szempontjából mindenképp más mérkőzés lesz, mint a novemberi 0-3. A felcsútiak játékosállományuk minőségének megfelelően szerepelnek, engem nem lep meg, hogy a tabella második helyén állnak. Ettől függetlenül sokszor bizonyítottuk már, hogy ha odatesszük magunkat és képesek vagyunk 90 percen keresztül koncentrálni, akkor bárkivel képesek vagyunk felvenni a versenyt."

A Puskás Akadémia helyzete jóval egyszerűbb, hiszen 36 pontjával magabiztosan, 3 egység előnnyel birtokolja a második helyet. Egy újabb győzelemmel hatalmas lépést tehetne a csapat az ezüstérem megszerzése felé. Ha ismét három pontot szerezne Hornyák Zsolt csapata, akkor klubrekordot állíthat fel, erről így nyilatkozott?

,,Őszintén megmondom, nem is tudtam erről, és meglehet, hogy a srácok nagy része sem. Számomra most az a legfontosabb, hogy újra és újra meg tudjuk ismételni az utóbbi idők jó teljesítményeit – akkor az eredmények is jönnek. Persze nem maguktól, de jönni fognak."

Ez kellhet ahhoz, hogy újra sikeres legyen a Puskás Akadémia:

,,Elsősorban az, hogy véletlenül se becsüljük le a riválist. A Budafok nem könnyű ellenfél, stabil a védekezésük, a támadóik nagyon gyors, veszélyes játékra képesek – erre a játékosaink figyelmét is külön felhívtuk. Minden megmozdulásukra oda kell figyelni, ugyanolyan fegyelmezetten, ugyanakkora koncentrációval kell futballoznunk, mint a bajnokság élcsapatai ellen."

Paks-Kisvárda 17.00

A Paks viszonylag kényelmes helyzetben van, hiszen 7 pontra van tőle a kieső helyen álló Honvéd, ám egy győzelemmel akár a dobogót is ostromolhatja majd Bognár György csapata. Az előző fordulóban megszakadt az ötmeccses veretlenségi sorozat, ez most némi extramotivációt jelenthet a Paksnak. A zöld-fehérek támadója, Ádám Martin nyilatkozott a meccs előtt:

,,Rettentően kellene a győzelem, hiszen újra egy nagyon fontos meccs előtt állunk a bajnokságban. A tabella alapján pedig mindenképpen az, hogy elöl tudjunk maradni. Nem számítok egy egyszerű meccsre, és egészen biztos, más kilencven perc lesz, mint az első találkozásunk alkalmával. A Kisvárda egy kellemetlen ellenfél, elöl-hátul agresszívak, így igazán kemény összecsapás várható. Bele kell állnunk, meg kell csinálnunk, hozni kell a játékunk és a fontos három pontot."

A Kisvárda az előző körben még idejében megállt a lejtő elején, hiszen a ZTE elleni győzelemmel megszakította a két meccses vereségi sorozatát. Hatalmas lehetőség előtt áll a csapat, hiszen egy győzelemmel a dobogó legalsó fokára is felléphet. A Paks elleni meccs mellett Supka Attila arról is nyilatkozott a meccs előtt, hogy ki fogja pótolni a sérült csapatkapitányt.

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC