nb1.hu

Régóta meg akarták szerezni a paksiak a mai szerzeményüket

Nyilatkozott az ügyvezető.

Mint már jeleztük, összetett üzletet bonyolított le a Vasas és a Paks, az angyalföldi álláspontot, nyilatkozatokkal, a linkre kattintva lehet elérni. Most a paksiak közleménye következik:
 
"A Paksi FC-ben folytatja pályafutását Egerszegi Tamás, a Vasas 27 éves középpályása. 
 
Haraszti Zsolt, klubunk ügyvezető igazgatója a következőket mondta új igazolásunkról. 
 

– Régóta meg akartuk szerezni Tamást, most sikerült. Simon Ádámot meg kellett műteni, ezért mindenképp szükségünk volt egy minőségi középpályásra. Jó játékosnak tartom, aki meggyőződésem, hogy hamar beilleszkedik a csapatba és az erősségünk lesz. 
 
Egerszegi Újpesten lett NB I-es játékos. Később volt a Diósgyőr és a Mezőkövesd labdarúgója, majd Lengyelországban légióskodott, onnan igazolt a Vasashoz. Az NB I-ben 149 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
 
Hajdú Ádám és Kelemen Dávid ugyanakkor a Vasasnál folytatja pályafutását. Középpályásunk végleg, míg védőnk kölcsönbe kerül a budapesti klubhoz"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC