nb1.hu

Rebrov megköszönte

Beszélt a sérültekről is.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a MOL Vidi csapata jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe, miután az első mérkőzésen megszerzett előnyére rákontrázva hazai környezetben 2-0-ra verte a Ferencvárost. A kiesést követően a zöld-fehérek trénere, Szerhij Rebrov értékelt a fradi.hu-nak.

 

"A hetedik percben elveszítettük ezt a találkozót, onnantól kezdve tíz emberrel már nehéz volt. Ennek ellenére sok helyzetet kialakítottunk még így is, meg lehetett volna a továbbjutás, de sajnos nem sikerült. Gratulálok a játékosoknak a küzdéséhez és köszönöm a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak és buzdítottak minket" – fogalmazott, majd a sérültekre is kitért. "Még nem tudunk Ihorral kapcsolatban pontosat, meg kell várnunk, mit mutat az MRI, de azt gondolom, hogy eltört az orra. Gorriaran is megsérült, lassan tizenegy emberünk sem lesz, de kiállunk úgy, ahogy tudunk. Remélem, hamar felépülnek. Minden meccsre úgy kell innentől kezdve készülnünk, mintha az utolsó lenne. Remélem, minél hamarabb túl tudunk jutni ezen a nehéz helyzeten. Megint fel kell tennem azt a kérdést, amit a múltkor: miért van csak két nap pihenőnk két meccs között? Jövő héten hétköznap semmi sem lesz, miért nem lehet vasárnap a bajnoki? Ha van lehetőségünk adni még egy napot a regenerálódásra, miért nem tesszük meg? Tudom, hogy sokan azt mondják, egy európai kupaporondra készülő csapatnak ehhez hozzá kell szoknia, de ha van rá most lehetőségünk, hogy adjunk egy plusz pihenőnapot, miért nem tesszük meg? A játékosok egészségéről van szó!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC