Rebrov már most bizonyítana

Változtatásokra készül.

Forrás:

Nem indult jól a tavasz a Fradi számára. Bár a nyitányon Böde góljával le tudták győzni a Honvédot, az Újpest elleni Derbin már csak egy pontot szereztek, majd a DVSC az elmúlt hétvégén a hosszabbításban szerzett pokolian nagy góllal verte őket. Azonban nem csak az eredményekkel maradt adós Serhij Rebrov csapata, sokak szerint a játék sem volt olyan, amit várnának a rajongók.
Ezen a véleményen változtatna már holnap a vezetőedző, amikor a Kisvárdát fogadják a Groupama Arénában Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
 
A klub honlapjának egyértelműen kijelentette a vezetőedző, lesznek változások a csapatban, hiszen két hét alatt négy mérkőzésen kell bizonyítaniuk, így szükség van a vérfrissítésre, hozzátette nem aggódik, elég mély és motivált a keret, hogy ezt megtehesse.
 
- Egy kupameccs más, mint egy bajnoki találkozó, de mindkét versenysorozatban a végső győzelemre hajtunk. – idézi a fradi.hu az edzőt. - Magabiztosak vagyunk és komolyan vesszük az előttünk álló kihívást. 
 
Már az odavágón bizonyítaná az edző, tovább akarnak jutni, és a végső győzelem a céljuk.
 
- Már a párharc első meccsén bizonyítanunk kell a szurkolóknak, hogy a továbbjutásra hajtunk. Otthon játszunk, biztosan nem lesz baj a győzni akarással. Jó futballt kell kivinnünk a pályára, olyat, ami a drukkereinknek is tetszik – hangsúlyozta Serhij Rebrov.
 
A kupamérkőzést követően szombaton a Puskás Akadémiával játszanak hazai bajnokit, majd jövő kedden, Kisvárdán játsszák a kupa visszavágót.
 
A Kupa győzelemmel folytathatná a klub hagyományait Rebrov, hiszen a kiírás történetében a Ferencváros vitte haza legtöbbször, 23 alkalommal a trófeát, legutóbb 2017-ben. Tavaly az Újpest szakította meg három éves diadal sorozatukat.
 
A Kisvárda jó előjelekkel készülhet a találkozóra. Tavasszal még nem szenvedtek vereséget, először a Haladást, majd a DVSC-t sikerült legyőzniük, múlt hétvégén viszont a Paksnak sikerült pontot rabolnia tőlük.

Legfrissebb híreink