nb1.hu

Rebrov jövője és Dibusz sérülése, Csizmadia és a súlyos bírói döntés – edzői reakciók

Oenning nem ragozza túl, Waltner és a szív ereje.

Az NB I keddi játéknapján bajnok lett a Ferencváros, miután 3-0-ra legyőzték a Derbin az Újpestet, emellett nagy lépést tett a bennmaradás felé a ZTE, 5-0-ra verték a kiesés szempontjából egyre nehezebb helyzetbe kerülő Budafokot. Cikkünkben összegyűjtöttük az edzői reakciókat.

FERENCVÁROS-ÚJPEST 3-0

Szerhij Rebrov (Ferencváros): „A Ferencváros egyik legjobb meccsét láthattuk ebben a szezonban, megvolt a motiváció a fiúkon, a hibákon javítottunk. Öröm és gratuláció a szurkolóknak, akikkel együtt, közösen értük el ezt a sikert, három bajnoki cím zsinórban zseniális. Tudok az ünneplésről, köszönet a szurkolóknak, hogy ennyire buzdították a csapatot. Értük játszunk. A fiúkon abszolút látszik, mennyi pluszt ad hozzá, hogy tudják, mennyien szeretik őket. Szerintem az országban a legjobb szurkolótábor a miénk, gondoljunk csak a szezon BL-emlékeire" – utalt részben az nb1.hu kérdésére válaszolva az ukrán tréner, aki a Zubkov-Uzuni oldalváltásával kapcsolatban való felvetésünkre és az utóbbi meccsek sikertelenségére is reagált: "A Kisvárda ellen játszottunk igazán rosszul, a Puskás ellen nem volt rossz a teljesítmény a győzelem elmaradása ellenére. Háromvédős játéknál pedig a széleket cserélni kell."

További kérdésünkre elárulta, Dibusz Dénes sérülése valószínűleg nem jön rendbe ebben a szezonban, úgyhogy nem léphet pályára a hátralévő bajnokikon, míg újságírói kérdésre Lovrencsics Gergővel kapcsolatban elmondta, a magyar válogatott játékosa az első félidő után a combjában érzett sérülést, emiatt kellett lecserélni.

"Ilyen egy Derbi, néha az edzők is összecsapnak. Tallóval volt kis nézeteltérésünk, félreértettük egymást, de benne van ez a felfokozott hangulat egy-egy ilyen meccsben. Nem tudom, ki hogy ünnepel a korlátozások miatt, de mindenki megérdemli, hogy a családdal ünnepeljen. Két nap pihenőt kapnak a fiúk, aztán kőkeményen készülünk a Vidi elleni meccsre. Büszke vagyok, hogy a szurkolók megélhetik a triplázást, megérdemlik. Az is fontos pont, hogy nemzetközi szinten is sikereket tudtunk elérni, a kommunikáció remekül működik köztünk és a szurkolók között. A legnagyobb változás, hogy abszolút értik a fiúk a stratégiát, ami a fejemben van, nem kell őket külön ösztönözni. Az első bajnoki cím volt a legnehezebb az összeszokás miatt, ma már sokkal jobban értjük magunkat és a nagy párharcok is megerősítettek a Vidi vagy épp a Puskás ellen."

Rebrov végül elárulta, a klubot kell megkérdezni, hogy mi lesz a jövőben. "Én nagyon szeretek itt dolgozni és szeretném kitölteni az egyéves szerződésemet" – egyértelműsítette.

Michael Oenning (Újpest): "Szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak, megérdemelten nyerték meg a találkozót. Ha a játék egészét nézem, bátran futballoztunk, támadószellemben, megpróbáltunk mindent. Az első félidőben sok jó pillanatot láttam a játékosoktól, sikeres párbajokat, a gólszerzés nem sikerült. A Fradi jókor talált be, ez felébresztett minket, hisz megadta az alaphangot a továbbiakhoz. Megpróbáltunk visszajönni, egyenlő ellenfélként küzdeni, de a második gól elkerülhető volt. Azt mondtam a szünetben, ha sikerül betalálnunk, visszajöhetünk. A második félidő igazi derbihangulat volt, sok feszült és érzelemmel teli pillanattal, tényleg mindent beleadtunk ahhoz, hogy fordítsunk, de a harmadik, szintén elkerülhető góllal a Ferencváros lezárta a meccset. Jó volt itt lenni, de látni kell, hogy a hat nap alatt lejátszott három meccs látszik a játékosok frissességén is. Gratulálok a bajnoki címhez is emellett."

Az nb1.hu kérdésére Oenning elárulta, egyrészt természetesen tudták, hogy a Budafok kikapott a ZTE-től, így biztossá vált a bennmaradásuk, de ez semmiféle befolyást nem jelentett a teljesítményükre, másrészt rendesen felkészültek a meccsre. „Nem kell ezt túlragozni, egyszerűen jobb volt ma a Ferencváros” – fogalmazott a német szakember.

„Nem állt szándékomban lecserélni Tallót, de a sárga lapja miatt, az ő és a csapat érdekében lehoztam a pályáról, kettőnk között semmiféle probléma nincsen. Abszolút jó helyzetben vagyunk, a múlt hét nem volt könnyű a csapatom számára, hisz többen egyszerűen nem bírják végig a meccset, hisz többen átestek a koronavíruson. Napról napra jobban vagyunk, bizakodunk a kupadöntő előtt, és ne felejtsük, a bajnokkal meccseltünk ma és nem parkoltuk be a buszt, próbáltunk támadni, előre játszani. Felszabadult a csapat, hisz a bajnokságban nem tudunk már nagyot alkotni, de ha így folytatjuk, jó eséllyel megyünk neki a kupadöntőnek.”

Fradi-Újpest bajnokavatás: fontos feladatok várnak még a Vidire – NB1.hu

 

Így ünnepelték a stadionnál a szurkolók a Fradi bajnoki címét – videó – NB1.hu

 

ZTE-BUDAFOK 5-0

Waltner Róbert (ZTE FC): "Óriási tétje volt ennek a mérkőzésnek, hasonló volt, mint a DVTK ellen. Az elején mindkét csapaton lehetett érezni a nyomást, de ahogy jöttek a gólok, egyre felszabadultabban játszottunk és a végén nagyon szép dolgokat csináltunk. Ki szeretném emelni a szurkolóinkat, akik az edzésünkre is kilátogattak és a mai meccsre is – igaz, hogy a stadionon kívülről – de hallottuk a hangjukat és rengeteget segítettek. Köszönöm nekik a csapat nevében is. Tartottam a mérkőzéstől, mert a Budafoknak egy nappal több ideje volt a regenerációra, de nem láttam a játékosokon a fáradtság jeleit. Kértem, hogy a szívüket is rakják bele a mai meccsbe; és mindenki beletette. A cserék is nagyszerűen szálltak be és a fiatal játékosaink is. Ez egy nagyszerű csapatmunka volt, gratulálok mindenkinek."

Csizmadia Csaba (Budafok): "A tizenegyesig kiegyenlített játék zajlott a pályán, a büntető után viszont sajnos szétestünk. Ezért alakult ki ilyen nagy különbség a végére. Többször bizonyítottuk már, hogy képesek vagyunk felállni vesztett állásból is, ezúttal viszont nem éreztem az erőt a csapatban. Megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, küzdöttünk a második félidőben is, ám amíg a ZTE-nek minden bejött, nekünk semmi sem. Az elmúlt időszakban nüanszokon múlt, hogy sikeresek legyünk. Ezen a találkozón összezuhantunk egy olyan játékvezetői döntés után, amely egy ilyen kiélezett, sorsdöntő mérkőzésen megint minket sújtott. A bennmaradás szempontjából rendkívül nehéz a helyzetünk, de amíg minimális esélyünk is van, nem fogjuk feladni."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC