Reakciók az NB I 3. fordulójának mérkőzéseiről

Magyarország – Pintér Attila a támadójátékot, Oenning a csapatszellemet dicsérte.

Forrás: mtkbudapest.hu

Vasárnapi mérkőzések

 

Videoton FC-Vasas FC

 

 

 

 

21.05: Így értékelte a két edző edző a mérkőzést:

 

Henning Berg (Videoton): - Sok csapat küzd azzal, amikor csütörtökön Európában, hétvégén pedig a bajnokságban kell helyt állni. Persze erre fel voltunk készülve és szeretnénk is jól szerepelni az Európa Ligában, hiszen ez a játékosok és a klub fejlődése szempontjából is fontos. Jelen pillanatban viszont el kell ismerni, nem kezeljük ezt helyzetet igazán sikeresen, ma pedig kimaradtak a helyzetek is. Három mérkőzést kellett volna megnyernünk annyi lehetőséggel, amennyit ma kialakítottunk, de különböző okok miatt kimaradtak, így pedig nagyon nehéz megszerezni a három pontot. Ráadásul két pontrúgás után kaptunk gólt annak ellenére is, hogy eddig ezeknek a kivédekezése nagyon jól ment. Abban biztos vagyok, hogy ha csak egy mérkőzés lesz majd egy héten, akkor nagyon sikeresek leszünk Magyarországon. Hosszú távon persze az a célunk, hogy mindkét sorozatban jól tudjunk szerepelni, de most még nem tartunk ott. Suljic-ot pihentetni szerettük volna, nagyon sokat és jól dolgozott az eddigi mérkőzéseken, de a második félidőben szükség lett volna rá – jó formában van, remekül játszott csütörtökön is. Nem tudok még mit mondani a sérüléséről, bízunk benne, hogy nem kell sokat kihagynia.

 

Michael Oenning (Vasas): - Természetesen nagyon örülünk annak, hogy sikerült megnyernünk a mérkőzést, csak emeli az eredmény értékét, hogy idegenből hoztuk el a három pontot. Ezen a mérkőzésen apróságok döntöttek. Mindkét csapat koncentráltan játszott, főleg a középpályán folyt a játék, mindkét csapat jól védekezett. Sokáig döntetlenre állt a mérkőzés, de végül sikerült megszereznünk egy rögzített szituáció után a vezetést. Ez megnyugtatta a csapatot, biztos védekezésből mentünk előre, a második gól a teljesítményünk megkoronázása volt. Örülünk, hogy zsinórban három jó csapatot győztünk le, de nem szabad elszállnunk magunktól, folytatni kell a megkezdetett munkát. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésünket hazai pályán sok néző előtt tudjuk majd játszani. (vidi.hu)

 

 

MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC 0-1

 

 

 

21.05: Így értékelte a két edző a mérkőzést:

 

Teodoru Vaszilisz (MTK): – A következő hét fordulópontot jelenthet a csapat életében, én mindenképpen nyerni szeretnék, bizakodó vagyok. Ma is mindent megtettek a srácok, de az i-re a pontot továbbra sem tudjuk feltenni.

 

 

Pintér Attila (Mezőkövesd): – Büszke vagyok a csapatomra, és nem csak a mai teljesítménye miatt. Nagyon rövid volt a felkészülés, és későn állt össze a keret, mégis a csapat megmutatta mire képes. Mindkét csapat taktikusan, óvatosan kezdett, és bár az első félidőben kapkodóan játszottunk. A szünetben behoztunk két labdabiztosabb, támadóbb felfogású középpályását, és meg is lett az eredménye. (mtkbudapest.hu)

 

DVSC-TEVA-Gyimrót 4-0

 

 

 

20.35: Így értékelte a két edző a mérkőzést:

 

Herczeg András (DVSC): - Mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy ebben a sikerben Kondás Elemér és stábja is benne van. A mai mérkőzésre való felkészülésben sokat segítettek a portugál edzők és az akadémián dolgozó kollégáim is, köszönöm nekik. A legfontosabb feladatunk volt, hogy oldjuk a feszültséget, ami a játékosokban benne volt. Sokat beszélgettünk a fiúkkal egyénileg és csapatszinten is. Azt kértem tőlük, hogy bátran futballozzanak, felszabadultan játsszanak, élvezzék a focit. A mérkőzésen dominálni akartunk, sikerült is, rúgtunk két gólt, de utána kissé holtpontra kerültünk. A félidőben rendeztük a sorokat, a második játékrészben végig mezőnyfölényben futballoztunk. Jól játszott a csapat, kiváló egyéni teljesítmények voltak. Szeretném megköszönni a fiúknak ezt az estét, megtiszteltetés volt itt lenni, és vezetni a gárdát. Erre az egy meccsre kaptuk a felkérést, de amíg nincs meg az állandó vezetőedző, addig segítünk a felkészülésben.

 

 

Urbányi István Gyirmót FC): - Nem túl jó előjelekkel érkeztünk, mert három kezdőjátékos is kiesett a csapatunkból, ezt még tetőzte, hogy Lengyelt az elején le kellett cserélni. Ezzel együtt az első húsz percben osztálykülönbség volt a két csapat között. Két lepattanó labdából szerzett gólt a Debrecen. Utána rendeztük a sorokat, ez eltartott a hazaiak harmadik góljáig, mert ezzel eldőlt a mérkőzés. Szoknunk kell még az NB I-es ritmust, más a tempó, mint a másodosztályban volt. (dvsc.hu)

 

 

Szombati mérkőzések

 

Ferencvárosi TC-DVTK 2-0

 

 

22.45: A Ferencváros-DVTK mérkőzés szünetében a miskolci csapat játékosa, Bognár István nyilatkozott az M4 Sportnak

 

 

22.40: Így értékelte a két edző a mérkőzést:

 

Horváth Ferenc (DVTK): – Aki a tapsot elviseli, annak a füttyöt is el kell tudnia. Nem játszottunk jól, a Ferencváros teljesen más sebességi fokozatban futballozott. Megtettünk mindent, de erőben nagyon fölöttünk van a Fradi. Nagyon szép gólokat rúgtak. Annak azért örülök, hogy annyi tartásunk volt, hogy tudtunk két gólt szerezni. Nagyon sok volt a hiba, tovább kell dolgozni.

 

 

Thomas Doll (FTC): – Nagyszerűen játszottunk, gyönyörű gólokat lőttünk. A játékosok sokat vállaltak, nagyon akarták a győzelmet és ezt kintről is lehetett látni. Szépen kidolgozott akcióink és találataink voltak. Bevált a kétcsatáros taktika. Úgy érzem ráléptünk a helyes útra.  

 

 

Újpest FC-Paksi FC 1-0

 

 

21.05: Így értékelte a két edző a mérkőzést:

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): – Agresszíven kezdtük a meccset, aminek hamar meg is lett az eredménye. Sajnos a gólunk után visszaálltunk, és átadtuk a területet a vendégeknek. A második 45 percben ismét mi kezdeményeztünk, de nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. A mai napon a játékosaim megmutatták, hogy mire képesek, és én büszke vagyok rájuk. Remélhetőleg ez a siker elindít minket az újabb győzelmek megszerzése felé. (ujpestfc.hu)

 

 

Csertői Aurél (Paks): – Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Rossz felfogásban futballoztunk. A gól után ugyan váltottunk, de nem volt bennünk igazán az egyenlítés. A második félidőben nyomás alatt tartottuk ellenfelünk, de akkor sem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket. És el kell ismerni, hogy az Újpest pedig veszélyes kontrákat vezetett. Már az elején eldőlt a mérkőzés, nem tudtunk válaszolni. (paksifc.hu)

 

Haladás-Bp. Honvéd 1-1

 

 

20.39: Így értékelte a két edző a mérkőzést:

 

Marco Rossi (Bp. Honvéd): - Sok technikai hibát követtünk el, egyszerű passzokat rontottunk el, igazából mi kreáltuk a helyzeteket, amelyekből a Haladás ránk tudott jönni, gólt is szerzett. Ha ebben nem javulunk, nehéz bajnokság elé nézünk. Jól dolgoznak a srácok hét közben, a munkát rendre elvégezzük, de a hétvégén elő kell hozni a személyiséget és az akaratot is.”

 

Mészöly Géza (Haladás): - A két nagy ziccerből nem sikerült betalálnunk, a csapat azonban sokat tett a győzelemért. Jól sültek el a cserék is, sajnálom, hogy nem jött ki az utolsó lépés a befejezéseknél. Még több kell, helyzetet kell kidolgoznunk, a kapura veszélyesebbnek lennünk. Igazi taktikai csata volt, a Honvéd is remekül végezte a saját feladatát. Pár alkalommal meg tudtuk bontani a piros-feketéket, sajnálom a gyors gólváltást, és hogy nem tudtunk stabilabbak lenni azokban a percekben. Menni kell tovább, de a csapat megmutatta az erejét. Az egy pontot is meg kell becsülni. Jó lett volna hazai pályán legalább egyszer nyerni, de a játékosokat nem marasztalhatjuk el, mert az utolsó pillanatig küzdöttek és hajtottak.

Legfrissebb híreink