nb1.hu

Reakciók az NB I 23. fordulójának mérkőzéseiről

Magyarország – Vinícius méltó lenne a címeres mezre. Doll elégedett.

 

Ferencváros–Swietelsky-Haladás 3–1

 

21.22: A Fradi edzője úgy gondolja, játékosainak jót tesz a konkurencia harc. A vendégek trénere elmondta, játékosai letargikus állapotban voltak a szünetben. 

 

Thomas Doll (FTC): – Úgy gondolom, az első félidőben nagyszerűen kezdtünk, tudtuk, hogy mi vagyunk a jobban játszó csapat, és ezt be is bizonyítottuk. Fontos volt, hogy a védekezésünk továbbra is stabil legyen, hogy az egyes csapatrészek együtt dolgozzanak, és ez sikerült. Az Újpest elleni mérkőzéshez képest sokkal jobban játszottunk. Sok volt a mozgás, magasan védekeztünk, ami mindig kockázat, hiszen ebből kontrázhat az ellenfél. Sok szép gólt láthattunk, jól ment a játék a szélen is. A második félidő is jól kezdődött, megmaradt a koncentrációnk, törekedtünk arra, hogy ne kapjunk gólt. Lőhettünk volna még gólt, amivel végképp megtörtük volna a moráljukat. Sokkal stabilabb, koncentráltabb a csapat, mint ősszel, ez boldoggá tesz. Jót tesz nekünk a konkurencia, nincs idő a pihenésre, mindenki éhes arra, hogy bizonyíthasson.

 

Mészöly Géza (Haladás): – Hamar hátrányba kerültünk, ami nem csak az első félidő, hanem az egész mérkőzését képét meghatározta. Az FTC nagyszerűen játszott, ugyanakkor a harmadik gólja számunkra nagyon bosszantó volt. A szünetben letargikus állapotban voltak a fiúk, de a második félidőre összeálltak, igazi csapatként küzdöttek. Ez csupán szépségtapasz, de a folytatáshoz fontos, erre muszáj építenünk. Sovány vigasz, hogy megnyertük a második félidőt, de mégegyszer mondom, fontos lehet a jövőt tekintve. Bamgboyét sajnos sérülés miatt kellett lecserélnem, pedig az ő mozgékonyságára nagy szükségünk lett volna. Jancsó nagyszerűen játszott, szép gólt rúgott, de elfáradt, le kellett cserélni. Gratulálok az FTC-nek. 

Az NB I 23. fordulójának nézőszámai – NB1.hu

 

 

Újpest FC–Bp. Honvéd 1–1

 

21.15: A hazaiak vezetőedzője az utolsó percben szerzett egyenlítés ellenére sem boldog.

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): – Normális esetben boldog lennék egy utolsó pillanatban szerzett találattal, most azonban más a helyzet. Az első 30 percben sorra dolgoztuk ki az akcióinkat, de nem tudtuk őket befejezni. A Honvéd az első komolyabb szituációból gólt szerzett, majd a védekezésre helyezte a hangsúlyt. A második 45 percben még erősebben nyomtunk, és a hosszabbításban Angelov révén kiegyenlítettünk. Sajnálom, hogy nem győztünk, a fiúk mindent megtettek, hogy megfordítsuk a meccset. 

Nikolics megkezdte a gólgyártást Chicagóban – VIDEÓ

 

 

Mezőkövesd-Zsóry FC–Gyirmót FC Győr 1–1

 

19.00: A hazaiak edzője úgy érzi csapata megérdemelte volna a győzelmet, de rossz passzban van. A vendégek mestere Sebők Zsolt kapusteljesítményét emelte ki.

 

Tomiszláv Szivics (Mezőkövesd): – Izgalmas, nagy csata volt ahol mindkét csapat maximális erőbedobással játszott. A második félidőben, tizenöt ziccer után már nem is számoltam tovább a helyzeteinket. Most ilyen passzban vagyunk és ezért sok okosat nem tudok mondani. Próbáltam a cserékkel frissíteni, de sajnos gólt ők sem tudtak rúgni. Jó erőben van a csapat és ma mindenképpen meg is érdemeltük volna győzelmet. A csapatra viszont nem tudok semmi rosszat mondani, mert mindent megtettek a játékosok és jó ritmusban futballoztak. Fejlődik a csapatunk és ezt öröm látni, de az eredmény hiányzik, de előbb – utóbb az is jönni fog. 

 

Urbányi István (Gyirmót): – A gólunkat ismét egy védő szerezte, tehát a védelmünk teszi a dolgát és egyelőre a pluszok is ebből a csapatrészből érkeznek. Azt pedig szeretném kiemelni, hogy Sebők Zsolt nevét csupa nagybetűvel említem. A múlt héten olyat hibázott, amelyet talán még soha a pályafutása során, de ma szinte emberfeletti teljesítményt nyújtott a kapunkban. Sajnos támadásban viszont keveset nyújtunk és igaz voltak mai is lehetőségeink, de a győzelemhez ma is kellett volna egy második gól. A második félidőben nagy nyomás hárult a kapunkra és nagyon hősiesen védekeztünk. 

 

 

MTK Budapest–Vasas FC 1–0

 

18.50: A hazaiak edzője úgy érzi, megérdemelten nyert csapata. A piros-kékek trénere az egy az egy elleni párharcok megnyerését hiányolta.

 

Tamási Zsolt (MTK): – Nagyon jól felkészültünk a Vasasból, de meg kell emelnem a kalapom a játékosaim előtt, mert remekül végrehajtották azokat, amiket kértem tőlük. Nem emlékszem rá, hogy igazán nagy helyzete lett volna a Vasasnak, ami a védekezésünket dicséri. Egy nulla után azt éreztem, hogy többször eldönthettük volna a mérkőzést, de ez nem sikerült, így végig izgalmas volt a találkozó. Összességében szerintem megérdemelten nyertünk.

 

Michael Oenning (Vasas): – Először is gratulálok az MTK-nak. Fantasztikus stadionban játszottunk olyan mérkőzést, ahol az első félidőben mindkét csapat bátran jött előre, aztán a hazai gól új irányt adott a meccsnek. Ezután igyekeztünk támadni, de a szélről nem igazán tudtunk úgy veszélyeztetni, ahogy szoktunk, mivel az egy-egy elleni szituációk nem sikerültek.

Dárdai csapata a Bayern után a Dortmund életét is megkeserítette – NB1.hu

 

 

Videoton–DVTK 2–0

 

 

19.12: Gólösszefoglaló a Videoton–DVTK meccsről

 

19.10: A magyar válogatott keretbe meghívót kapó Vinícius Paulo szerezte a Videoton első gólját.

 

 

Vinícius Paulo (Videoton): – Nagyon nehéz mérkőzés volt a mai, akkor is, ha a DVTK jelenleg a kiesés ellen harcol. Egyáltalán nem feltett kézzel léptek pályára, keményen játszottak, fontos győzelmet arattunk ellenük hazai pályán. Boldog vagyok, hogy az első, magyarként játszott meccsemen betaláltam. Mindig jó érzés gól szerezni, de most különösen jó érzés volt, hogy vissza tudtam adni valamit azért a szeretetért, ami a szurkolóktól érkezik felém folyamatosan. Ez a gól több mint különleges számomra, olyan, mint egy álom. Természetesen azért is nagyon boldog vagyok, hogy meghívót kaptam a magyar válogatottba, az én dolgom mostantól az, hogy keményen és alázattal dolgozzak, hogy méltó legyek a címeres mezre.

 

18.45: A hazaiak edzője az eredménnyel, a vendégek trénere a mutatott játékkal volt elégedett.

 

Henning Berg (Videoton): – Szép győzelmet arattunk, mert a 2-0 jó eredmény a DVTK ellen. Az első félidőben jó focit játszottunk, uraltuk a játékot, szép támadásokat vezettünk, sok helyzetet alakítottunk ki, két gólt is szereztünk. A második félidőt is jól kezdtük, azonban a folytatásban levettük a lábunkat a gázpedálról, fel tudott jönni a DVTK. Nem így terveztük, szerettük volna megtartani a labdát, még több helyzetet kialakítani, de már nem változott az eredmény. Az első félidőben jöttek a gólok, a másodikban nem, de összességében elégedett vagyok.

 

Vitelki Zoltán (DVTK): – Jó volt vezetőedzőként látni, hogy sokat lépett előre az elmúlt hétvégéhez képest a csapat. Masszívabbak voltunk, és taktikailag sokkal érettebben futballoztak a játékosok. Azt tudtuk, hogy támadásban ez a mérkőzés nem rólunk fog szólni, próbáltuk megszervezni a védekezésünket, ami jól is működött az első gólig. Az első gól előtti szituációra is felkészültünk, a második pedig egy szerencsétlen találat volt. A mezőnyben többet birtokolta a labdát, és a mezőnyben veszélyesebben is játszott a Videoton, kapura azonban igazából nem voltak veszélyesek. Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatra, és nagyon bízom benne, hogy a válogatott szünet, illetve az új vezetőedző új impulzussal el tudja indítani a csapatot fölfelé.

 

 

 

DVSC–Paksi FC 1–3

 

18.06: A vendégek győztes hadvezére úgy látta, csapata életveszélyes kontrajátékkal rukkolt elő.

 

Csertői Aurél (Paks): – Elsőként gratulálnom kell a fiúknak, mert amiről a meccs előtt beszéltünk, azt igazából sikerült megvalósítaniuk. Az természetes volt, hogy hazai pályán a Debrecen mezőnyfölénybe került, de igazi nagy helyzeteket mi alakítottunk ki. Szerencsére ezekből három parádés gólt szereztünk. Ma jobban fociztunk, mint a Debrecen. A kontra játékunk életveszélyes volt, úgy érzem megérdemelten nyertünk.

 

Élő közvetítés az NB I 23. fordulójának a mérkőzéseiről

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC