nb1.hu

Reakciók a szombati Magyar Kupa-mérkőzésekről

Magyarország – Rossi szerint a kispestiek leszurkolták a fradistákat...

 

Szombaton hat mérkőzéssel folytatódott a Magyar Kupa 9. fordulója. Az Újpest fölényes győzelmet aratott Zalaegerszegen, azonban minden további párharc teljesen nyitott maradt. Nézzük, mit gondolnak a főszereplők a mutatott produkcióról és a további esélyekről.

 

Még az újpesti csapatot is igazoltatták a rendőrök – NB1.hu

 

Dorogi FC – Vasas FC 1-2

 

Michael Oenning (Vasas): -A kétfordulós kapameccseknél az első találkozó eredménye is nagyon fontos. A mély talaj nem könnyítette meg a dolgunkat. Futball klasszikus értelemben nem volt lehetséges ezen a pályán, ezért rengeteget kellett küzdenünk. Megérdemelten nyertünk, a kemény munkának köszönhetjük ezt a sikert.

 

 

Ferencváros–Bp. Honvéd 2–1

 

22.25: Az első tétmérkőzésén góllal járult hozzá a Ferencváros győzelméhez Amadou Moutari, aki a Fradi Médiának értékelte a kilencven percet.

 

20.45: Thomas Doll, a Ferencváros edzője úgy érzi, az új játékosok bizonyították, hogy erősítést jelentenek. 

 

 

20.25: Marco Rossi, a Honvéd edzője a szurkolókat méltatta. Véleménye szerint hazai pályát teremtettek a Groupama Arénában. 

 

 

ZTE FC – Újpest FC 1–4

 

20.30: Az Újpest edzője elmondta, miért cserélte le Enis Bardhit a Zalaegerszeg ellen.

 

Nebojsa Vignjevics (Újpest): – Egy ilyen hosszú kihagyás után mindig nehéz pályára lépni, emiatt kicsit aggódtam, de örömmel láttam, hogy alaptalan volt ez ügyben a félelmem. A mai napon a hazaiak nem mutatták meg, hogy mire képesek, ellenben mi az első pillanattól kezdve agresszíven és magabiztosan játszottunk. Középpályán sok labdát szereztünk, kontrolláltuk a meccset, és szép gólokat szereztünk. Úgy gondolom, hogy közelebb jutottunk a legjobb nyolc mezőnyéhez, de a visszavágót is komolyan vesszük majd. Bardhi kisebb sérüléssel lépett pályára, ezért döntöttünk úgy, hogy nem kockáztatunk, és inkább pihentetjük a Videoton elleni összecsapásra.

 

20.30: A ZTE edzője sejtelmesen arról nyilatkozott, hogy mostantól a bajnokságra inkább a bajnokságra koncentrálna.

 

Csató Sándor (ZTE): – Már a sorsolásnál tudtuk, hogy a mezőny egyik legjobb csapatát kaptuk. Most ezt tapasztaltuk is. Gyorsabbak, lendületesebbek, remek együttes. Azt nem mondom, hogy nem voltak villanásaink, de akadtak hibáink is. A jó dolgokat többször kellene megismételnünk, a hibákat pedig a bajnokságra mindenképpen szeretnénk kijavítani.

 

 

Mezőkövesd-Zsóry FC–Gyirmót FC Győr 0–0

 

20.40: A Gyirmót edzője elmondta, hogy mi volt csapata legfőbb célja.

 

Urbányi István (Gyirmót): – Nagyon örültünk, hogy le tudtuk játszani ezt a mérkőzést. Mind a két csapaton látszódott, hogy van egy kis feszültség. Az első lépés számunkra megvolt, hogy nem kaptunk gólt. A másik pedig, hogy gólokat szerezzünk, ez ma sem volt meg. Összességében egy jó eredmény a kupában az idegenbeli 0-0.

 

 

 

Érdi VSE–Budafoki MTE 2–1

 

20.55: Az Érd mestere, Limperger Zsolt játékosait méltatta. Prukner László, a Budafok trénere a játékvezetőnek szúrt oda.

 

Limperger Zsolt (Érd): – Egy nagyon harcos meccs volt megint. Úgy tűnik, a Magyar Kupára ez rányomja bélyegét, kellemetlen ellenféllel játszottunk. Azzal nem számoltunk, hogy lesz egy kiállítás, negyven percet játszottunk tíz emberrel, ami ezen a talajon nagyon sokat kivesz a játékosokból. Sikerült egy nagyon szép gólt lőnünk, így megérdemelten nyertünk.

 

Prukner László (Budafok): – Gratulálunk a győzelemhez az Érdnek, saját magunkat vertük meg. Nem egyenrangú mércével volt mérve a két csapat.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC