nb1.hu

RB Leipzig: ez a terv Gulácsival

Lipcse - Elmondta, mit kellene tennie Lekkensnek.

Gulácsi Péter idén egy híján minden tétmeccsen játszott a Bundesligában jelenleg hatodik, tavaly ezüstérmet nyert RB Leipzig csapatában, ahol a 27 éves kapus – mint azt a DIGI Sport híradójának elárulta – minél tovább maradni szeretne. Csapata nagyon komoly céljairól is beszélt.
 
"2022-ig szól a szerződésem, hosszú távon terveznek velem. Ebben a szezonban, egyetlen mérkőzést leszámítva, az összes tétmeccsen én álltam a kapuban, tehát azt gondolom, hogy amit idén meg lehetett tenni, azt megtettem. Jól érzem magam a klubnál, és szeretnék hosszú ideig itt maradni. Úgy gondolom, hogy kis lépésenként, de ez a klub folyamatosan előre fog haladni, és enne a részesének lenni nagy lehetőség a számomra is. A cél egyértelmű, Németország topklubjai közé szeretnénk tartozni, és nemzetközi szinten is – mint ahogy már az idei év is mutatja – minél tovább ott szeretnénk lenni, és remélem, ennél csak még jobb évek jönnek majd" – nyilatkozta a Sport 24-nek Gulácsi Péter, aki korábban a Red Bull másik csapatában, a Salzburgban szerepelt.
 
"Annál jobb helyen lenni fiatalon szerintem nem lehet" – mondta Gulácsi Péter a Leipzig testvércsapatáról, az osztrák Salzburgról, ahol szerinte az első csapatban idővel Szoboszlai Dominik is biztosan megkapja a lehetőséget, hiszen látszik rajta, hogy megvan benne a kellő tehetség.
 
A kapus szót ejtett a magyar válogatottról is, ahol szerinte a csapat gerincét kellene mihamarabb kialakítania Georges Leekens szövetségi kapitánynak.
 
"Ami nehézzé tesz a további építkezést, hogy nehéz megjósolni, ki lehet az, akit a következő egy-két évben fixen be lehetne építeni akár kezdőcsapatba is a válogatottnál. Nyilván a szövetségi kapitány feladata lesz ezeket az embereket megtalálni, egy olyan gerincet kialakítani, amely nemzetközileg fel fogja tudni venni a versenyt a többiekkel nemcsak a Nemzetek Ligájában, de utána a selejtezőkön is. Lesznek összetartásaink és négy meccsünk a júniusival együtt, úgy gondolom, hogy ez az idő elég ahhoz, hogy ezeket az embereket a kapitány megtalálja" – fogalmazott Gulácsi, akire fontos mérkőzések várnak: csütörtökön a Zenit elleni Európa Liga-visszavágó (az első meccset 2-1-re nyerte a Leipzig), majd vasárnap a Bayern Münchent elleni, hazai bajnoki következik.
 

Nyolc magyarral kaptak ki, Pintér elmondta, hogy miért – NB1.hu

Pintér Attila értékelése

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC