Rafael Van der Vaart legjobb pillanatai

Budapest – A 109-szeres holland válogatott komoly erősítés lenne a Fradinak.

Forrás: youtube.com

Rafael Van der Vaart 2000. április 19-én, 17 évesen debütált az Ajax felnőtt csapatában. A következő öt szezonban alapember lett az amszterdamiaknál és a holland válogatottban egyaránt. A ballábas futballista öt szezon alatt 57 találatot jegyzett az Eredivisie-ben.

2005 nyarán Thomas Doll korábbi klubjához, a Hamburghoz szerződött, ahol pillanatok alatt a klub és a Bundesliga egyik legjobb játékosává nőtte ki magát. Első szezonjában 16 gólig jutott, aminek köszönhetően a HSV a következő évben elindulhatott a Bajnokok Ligájában. A 2006-2007-es szezonban 11 gólt jegyzett, de sérülések is hátráltatták, azonban harmadik hamburgi idényében 21-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját, aminek egy madridi szerződés lett az eredménye.

A Real Madrid játékosaként korántsem volt ennyire sikeres, ugyanis a Királyi Gárdánál nem a megszokott árnyékcsatár szerepkörében játszatták, sokkal inkább a középpálya közepén kapott lehetőséget. 32 La Liga mérkőzésen csak ötször volt eredményes. A következő szezonban kevesebbet játszott, azonban termékenyebb lett, ugyanis 26 meccsen 7 találatot ért el, de korántsem kapott annyi lehetőséget, mint kellett volna, így a Premier League felé vett az irányt.

A Tottenham Hotspur színeiben visszatalált régi önmagához, persze ehhez kellett Harry Redknapp is, aki újra árnyékcsatárként számolt vele. Rafael Van der Vaart 36 mérkőzésen 15-ször volt eredményes, kiosztott 10 gólpasszt, bekerült az év csapatába, és az év játékosa címért is versenyben volt, bár végül csapattársa, Gareth Bale végzett az élen. A második londoni szezonjára sem lehetett panasz, 13 gól mellett 8 gólpassz fűződött a nevéhez, azonban családi okok miatt úgy döntött, visszatér Hamburgba.

A 2012-2013-as szezonban inkább a gólpasszokkal tűnt ki, 27 Bundesliga mérkőzésen 5 gólt lőtt, míg tíz találatot készített elő. A következő évben nyolc gólt és tíz gólpasszt jegyzett, míg utolsó, a HSV-ben eltöltött szezonjában öt gólt lőtt és három gólpasszt adott 27 mérkőzésen. A spanyol gyökerekkel rendelkező játékos egy korábbi fogadalmát betartva 2015 nyarán Sevillába, a Betis gárdájához szerződött, de nem sikerült maradandót alkotnia. Rengeteg sérülés is nehezítette a beilleszkedését, mindössze kilenc mérkőzésen kapott lehetőséget a zöld-fehér csapatban, és csak egy gólpasszt adott. 

Legfrissebb híreink