nb1.hu

A távozása már biztos.

Már július elsején megírtuk, hogy az NB I gólkirálya, Radó András minden bizonnyal nem Zalaegerszegen folytatja a pályafutását.

 

Külföldre igazolna az NB I gólkirálya – NB1.hu

 

 

A játékos Szombathelyen kezdi meg az edzéseket, az illesakademia.hu-nak adott interjút. Arra a kérdésre, hogy melyik csapatban folytatja a pályafutását, így válaszolt:

 

,,Igen, még gondolkodom, tehát nem dőlt el még semmi. Vannak lehetőségeim, de konkrétum még nincs. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy nem a Zalaegerszeg együttesében folytatom a pályafutásomat."

 

Radót kereste már a Vasas is, ám Nagy Miklós sportigazgató elmondta, hogy kevés az esély arra, hogy a csatár Angyalföldre igazoljon. Információink szerint a Puskás Akadémia is szívesen látná a soraiban, de Radó korábban elmondta a zaol.hu-nak, hogy külföldi ajánlatokban is bízik.

Az illesakademia.hu-nak adott interjújában természetesen a válogatottság is szóba került, jó ajánlólevél lehet a gólkirályi cím:

,,Nagyon bízom abban, hogy ez jó ajánlólevél. Úgy hallottam, hogy képben vagyok nála, de az igazi megtiszteltetés az lenne, ha behívót kapnék a keretbe. Később meg persze az, ha pályára is léphetnék címeres mezben. Ez korábban az U19-es és az U21-es válogatottban már összejött, jó lenne, ha a felnőttek között folytatódna a sorozat."

FRISSÍTÉS, 14.59:

 

Radó után a ZTE másik gólvágója is távozik – NB1.hu

 

22.11:

Felbonthatta szerződését a ZTE leendő vezetőedzője – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC