Rács mögött az USA-ban: megdöbbentő részletek a magyar edző kalandjairól

Most már nem is nyilatkozott.

Forrás:

Újabb kemény részletek derültek ki Tornyi Barnabás novemberi esetéről, ami miatt két napra rács mögé is került az Amerikai Egyesült Államokban a magyar szakember.

A legújabb részleteket is a Blikk szállította, a megdöbbentő részletek mellett az is fontos mozzanat, hogy a szakember már annak a honlapnak sem nyilatkozott, amelyiknek pár nappal ezelőtt még ismertette a saját álláspontját.

 

„Az Egyesült Államokban élő fociedzőt az Orange megyei bíróság februárban két nap elzárásra ítélte, s 273 dollár (87 633 Ft) perköltség kifizetésére kötelezte – a tréner 500 dollár (160 500 Ft) óvadékot is letett. Tornyi november 16-án egy orlandói Walmart-áruházból fizetés nélkül akart távozni, többek között férfi alsónadrágokat és tisztítószereket lopott 167 dollár (53 607 Ft) értékben. Az edző már letöltötte büntetését, s fizetett is.

 

A Blikk megszerezte az őt őrizetbe vevő Steffen Robles járőr által felvett jegyzőkönyvet. Kiderült, a tréner próbálta nehezíteni a bolti biztonsági őr és az eljáró rendőr dolgát. A dokumentum szerint Tornyi a „vásárlás” során két nagyobb táskába pakolt több terméket, de csak egy jegestea vonalkódját húzta le az önkiszolgáló pénztárnál.

„Az ártatlanságát hangsúlyozó férfi, mielőtt a biztonsági őr irodájába fáradt volna, széttépte a számláját és kukába dobta. Nem volt együttműködő, azonosítani sem akarta magát. A biztonsági őr kérte, igazolja, hogy kifizette a nála talált termékeket, ám mivel nem tette meg, megbilincselte. Ezután Tornyi rendőri intézkedést kért” – áll Robles járőr jelentésében.

A tréner évek óta külföldön él, de nem kívánt angolul beszélni.

„A videófelvételek igazolták, szinte minden terméket vonalkód leolvasása nélkül akart kivinni az üzletből, bár kitartott amellett, kifizette a termékeket... A gyanúsított csak magyarul volt hajlandó megszólalni, tolmács híján telefonos fordítóprogrammal kommunikáltam vele. Őrizetbe vételénél ezzel ismertettem a jogait, amit tudomásul vett, ennél többet nem tudtunk beszélni – tette hozzá a rendőr.

 

Kerestük Tornyit, de nem értük el. A 24.hu-nak korábban azt mondta, bevásárlókocsiját véletlenül tolta túl a kasszákon, de a rendőrök, megtekintve az esetről készült videót, megszüntették az eljárást. Miután a Blikk megírta, hogy a tréner két napot ült is a történtek miatt, már a weboldalnak sem kívánt reagálni Tornyi” - írta a Blikk.

 

Az újság egyébként nem hozta nyilvánosságra a megszerzett dokumentumokat, de más, elsősorban közéleti ügyekből kifolyólag biztosak lehetünk abban, hogy rendelkezik velük.

Tornyi egyébként saját akadémiát üzemeltet az USA-ban, melynek ügyvezetője és tulajdonosa is.

Amennyiben Tornyi Barnabás megszólal vagy reagálni kívámn az üggyel kapcsolatban, annak is helyt adunk.

Legfrissebb híreink