nb1.hu

Puskás Akadémia-MTK: a tabella még soha nem nyert meccset

Először élnek át ilyet idén a felcsútiak.

Már tavaly is a Puskás Akadémia volt a legközelebb a bajnokságban az FTC-hez, hiszen végül a második helyen zárt, igaz, 20 pontos hátrányban, most viszont 19 forduló után 2 pontos előnyben van a zöld-fehérekkel szemben (a Kisvárda tegnap 0-0-t játszott Újpesten, 1 pontos hátrányban van az éllovas mögött, de 1 mérkőzéssel többet játszva), viszont 2022-ben az első olyan találkozója következik, amiről mindenki azt gondolja, hogy tényleg kötelező megnyernie, hiszen az utolsó MTK-t fogadja (fogadta eddig az FTC-t és a Vidit, mindkét meccsen 1-0-ra győzött, majd a Kövesd otthonában diadalmaskodott 2-1-re).

A labdarúgásban viszont már rengetegszer előfordult, hogy az előzetesen könnyűnek gondolt találkozók bizonyultak a legnehezebbnek, rengetegszer borítva még a papírformát is.

És ezzel pontosan tisztában van az a Corbu Marius is, akiről egyébként Marco Rossi szövetségi kapitány is nyilatkozott a magyar válogatottal kapcsolatban.

„ Soha nem volt könnyű meccsünk az MTK ellen, mindig nagyot kellett harcolnunk a három pont megszerzéséért. Ez egészen biztosan most is így lesz, szóval a többiekkel együtt arra koncentrálok, hogy ismét a maximumot nyújtsuk a pályán, hogy elérjük a célunkat, ami természetesen a győzelem. Szerintem jó, hogy minden bizonnyal ők is igyekeznek játszani a játékot, mert ha kinyílnak, akkor lesz területünk a védelem mögött. Ha ezt gyors kontratámadásokkal ki tudjuk használni, akkor nyert ügyünk lehet” – mondta a karmester az MTK honlapjának.

Hatalmas bajban van az MTK, mely gárda ugyan Kövesden 1-1-et játszott az első tavaszi fordulóban, de utána 2-0-ra kikapott a ZTE-től hazai pályán, így továbbra is az utolsó helyen szerénykedik úgy, hogy a forduló előtt 4 pontos hátrányban volt a már bennmaradó helyen tanyázó Gyirmóttal szemben.

Márton Gábor vezetőedző elmondta, hogy a vereség miatt nem volt derűs a hangulat az elmúlt napokban az öltözőben, de azt érezte a csapata, hogy milyen minőségben futballozott (sok helyzetet hagytak ki a zalaiak ellen, amik kidolgozott játékhelyzetek eredményei voltak – a szerk.), és kijelentette a lényeget, hogy ennyi helyzetből, ha nem tudnak gólt szerezni, akkor nyilván büntet a játék.

Hozzátette, ha jobban koncentrálnak vagy higgadtabbak, akkor mindkét mérkőzésüket megnyerhették volna.

Az MTK a Puskás Akadémia után az FTC-vel játszik, ezzel kapcsolatban Márton elmondta, hogy nincs gyenge vagy könnyű meccs, a két gárdának mások a céljai, mint az MTK-nak, majd hozzátette, a tabella nem nyer meccset, mert ha jól játszanak, akkor pontot, pontokat szerezhetnek.

Kezdés 19.30-kor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC