nb1.hu

Puskás Akadémia-Kisvárda: ennél jobban nem biztos, hogy lehet cserélni – reakciók

Szárnyalnak az ifjú titánnal.

Az előző bajnokságba második Kisvárda az utolsó pillanatban szerzett góllal győzött 1-0-ra a legutóbbi kiírásban a bronzérmet szerző Puskás Akadémia otthonában. Délelőtt részletesebben is jeleztük, hogy Hornyák Zsolt, a felcsútiak szakvezetője, finoman fogalmazva sem volt boldog a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Kollégája, a győztes hadvezér Török László, érthetően sokkal felszabadultabban nyilatkozhatott, mégis a realitások talaján tudott maradni.

„Nem kezdtünk jól, a két csapat tartott egymástól. Nem sikerültek azoknak a területeknek a megjátszása, amit elterveztünk, sok hiba csúszott a játékunkba, s ezekből az ellenfelünk tudott építkezni, jöttek előre, a hazaiak gólokat szerezhettek volna. Később azért stabilabbá váltunk, a csapatrészek között és azokon belül is rendszereztük a dolgainkat, s onnantól kezdve nekünk is megvoltak már a lehetőségeink a gólszerzésre. Mind a két csapat remekül felkészült a másikból, sokszor váltanom is kellett, mert amit elterveztünk, a Puskás Akadémia rendre megakadályozta. Végül mellénk állt a szerencse, amiért viszont megdolgoztunk a megítélésem szerint, s nem növeltük a két csapat döntetlenjeinek a számát.”

Kisvárdán külön boldogságot okozott, hogy az ifjú titán, Széles Imre Antal harmadszor kapott lehetőséget a kezdőcsapatban a bizonyításra, szombaton éppen a névnapján. Ezeken a találkozókon veretlenek maradtak a várdaiak (Kisvárda-Vasas 2-0, Mezőkövesd-Kisvárda 1-1, Puskás Akadémia-Kisvárda 0-1), így érthető, hogy boldogan nyilatkozott a lefújás után.

A győztes gól előtti utolsó öt labdaérintésből három cserejátékos nevéhez fűződött, hiszen Bohdan Melnik (első csere) mentette meg az oldalvonal felé tartó labdát. ő passzolt Jaroslav Navrátilhoz, aki Lucashoz (második csere) passzolt, az ő talppal megjátszott labdáját lőtte kapura Hej Viktor, az onnan lepattanót pedig Mario ilievszki (harmadik csere) váltotta gólra.

A Kisvárda a délutáni meccsek előtt a második helyen áll a tabellán, a következő körben a jelenleg ötödik Zalaegerszeget fogadja.

OTP Bank Liga, 14. forduló: 
Puskás Akadémia FC – Kisvárda Master Good 0-1
0-0) Pancho Aréna, 1120 néző, v.: Antal P.
gólszerző: Ilievski (92.)
sárga lap: van Nieff (44.), illetve Melnyik (90+1.)
Puskás Akadémia:Tóth B. – Mezghrani, Batik, Stronati, Brandon – Corbu, van Nieff (Favorov, a szünetben) – Slagveer (Skribek, 57.), Gruber Zs. (Urblík, 67.), Nagy Zs. – Zahedi (Colley, 81.)


Kisvárda:Odincov – Hej, Kovacic, Széles, Peteleu – Karabeljov, Ötvös(Melnyik, 63.) – Navrátil, Makowski (Vida K., 71.), Camaj (Ilievski, 71.) – Mesanovic (Lucas, 84.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC