nb1.hu

Puskás Akadémia: kemény cáfolat a válogatott „átigazolása" ügyében

Nem megy el, hanem visszatér.

Napközben látott napvilágot a hír, mely szerint elhagyja a Puskás Akadémiát és visszatér a DVSC-hez a felcsútiak válogatottja, Varga József. Az üggyel kapcsolatban (az nb1.hu nem írt Varga, Debrecenbe történő visszatéréséről – a szerk.) kemény nyilatkozatot jelentetett meg a Puskás Akadémia, melyet változtatás nélkül közlünk:

 

„ Nincs semmilyen valóságalapja a Varga Józseffel kapcsolatban az internetes bulvármédiában megjelent átigazolási pletykának, játékosunk hétfőn kezdi meg a műtét utáni rehabilitációt.

 

Továbbra is sérüléséből lábadozik középpályásunk, Varga József. A 31 éves labdarúgó nyolc hete lágyéksérv-műtéten esett át Németországban, majd öt héttel ezelőtt a közelítő izmát választotta le Székesfehérváron Abkarovits Géza professzor. A harmincszoros válogatott játékos részt vett a csütörtöki balatonfüredi csapatösszetartáson, s hétfőn kezdi meg a rehabilitációt Feszthammer Réka gyógytornász-manuálterapeutával. Varga József kategorikusan cáfolta a távozásával kapcsolatban az internetes bulvársajtóban megjelent találgatásokat.

„Olvastam az interneten megjelent hírt, amelyről kijelenthetem: mindenféle valóságalapot nélkülöz. Egy éve érkeztem, élő szerződésem van a Puskás Akadémiával, ahol a társak egyből befogadtak. Nagyon szeretek itt lenni, mindenkivel kölcsönösen tiszteleten alapuló, jó viszonyban vagyok a klubnál. Harmincegy évesen is sok tervem a van még a labdarúgásban, s ha újra teljesen egészséges leszek, motiváltan fogok visszatérni a csapatba. Mindent megteszek, hogy a pályán visszaadjam, amit a klubtól kapok – erre meglehetősen komplikált sérülésem miatt az utóbbi időben nem volt lehetőségem –, megmutassam, mit tudok, és a csapat segítségére legyek. Az álhírre visszatérve: jó lenne, ha az újságírók belegondolnának, milyen hatással lehetnek egy futballcsapat életére az általuk felelőtlenül megjelentetett, alaptalan pletykák” – reagált játékosunk.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC