nb1.hu

Puskás Akadémia: ilyet 2 éve nem engedett meg a Real Madrid senkinek

Felcsúti élménybeszámoló: Iker Casillas is fontos láncszem.

ÍME, A PUSKÁS AKADÉMIA KÖZLEMÉNYE

"A RealTanodások a madridi Copa Alma zárásaként az Egyenlőség értéket nyerték el, az ezért járó kupát pedig személyesen a spanyol legenda adta át a nekik.

Ahogy a fenti képen is látszik, nagy boldogsággal ért véget az utolsó nap a Lélek Kupán. A két év kihagyás után (a járvány előtt épp Felcsúton rendezték meg az eseményt) a spanyol fővárosban megrendezett nemzetközi iskolai találkozón (bővebben a nyitónapon írtunk róla, ITT) a mieink a bolgár csapat elleni 1–0-s győzelemmel fejezték be a versengést, a meccs után pedig Harangozó Noelt választotta a másik csapat a legjobbnak az Egészség érték megszerzéséért folyó játék során (a Copa Almán a Real Madrid Alapítványa által lefektetetett alapelvek szerint nem a győzelemért, hanem a különböző Értékek képviseleti jogáért zajlik a küzdelem). A záróünnepségen pedig egy újabb nagy öröm érte a lányokat-fiúkat a Di Stefano Stadionban. 

Szalkai Kitti csapatkísérő: 

„A záróünnepségen kihirdették, hogy mely csapatok mely Értéket szerzik meg a torna alapján és mi az Egyenlőség kategóriában találtattunk a legjobbnak. Egy kupát is kaptunk érte, amit nagy meglepetésünkre Iker Casillas, világ- és Európa-bajnok, többszörös BL-győztes kapus adott át nekünk. A gyerekek fotózkodhattak is vele, nagyon élvezték. Amúgy is szuper élményekkel gazdagodtak, a végén pólót cserélt mindenki, így az egyes nációk fiataljai rendszerint már egy teljesen más csapat pólójában grasszáltak. Volt egy állófogadás is, aztán megmutatták, hol él, készül a Real Madrid első csapata, amikor itt tartózkodnak az edzőközpontban, ez is felejthetetlen emlék marad a gyerekeknek. Nagyon jól sikerült az idei Copa Alma, köszönjük, hogy itt lehettünk.”

A csapat ezután rohant is a repülőtérre, hogy hazatérjenek Felcsútra. A torna zárónapján készült fotókat így várhatóan kedden töltjük fel a GALÉRIÁBA.

Gratulálunk a RealTanodásoknak a részvételhez!

A Real Madrid rezidenciájára való bejutás azért is nagy dolog volt, mert több mint két éve senkit nem engedtek be oda. Most a RealTanodásoknak sikerült szétnéznie."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC