nb1.hu

Puskás Akadémia: hosszabbított a fiatal középpályás

Hivatalos bejelentés.

ÍME A PUSKÁS AKADÉMIA BEJELNTÉSE:

,,Klubunk 2022-ig meghosszabbította Radics Márton szerződését.

Még két évig klubunk kötelékébe tartozik Radics Márton, aki 2022 nyaráig szóló szerződést írt alá egyesületünkkel. A győri születésű középpályás 2017-ben, 16 évesen érkezett akadémiánkra, és első szezonjában meghatározó játékosa lett U17-es csapatunknak. A 2017/18-as szezonban korosztályos bajnok lett együttesünkkel, a pünkösdi Puskás–Suzuki-kupán pedig bekerült a torna álomcsapatába.

Radics a következő évadban NB III-as alakulatunkat erősítette, majd tavaly nyáron, 17 évesen NB I-es csapatunk keretének tagja lett, ahol Hornyák Zsolt vezetőedző már az Újpest elleni 3–1-es idegenbeli győzelemmel végződött szezonnyitón bizalmat szavazott neki. Marci eddig 11 első osztályú bajnokin és 6 kupameccsen szerepelt a „nagyoknál”, utóbbi sorozatban gólt is szerzett.

„Jó érzés érezni a bizalmat mind a vezetőség, mind az edzők részéről. Itt kóstoltam bele a felnőtt futballba, és az első csapatba az akadémiáról felkerült idősebb társaim is a Puskás-család tagjaként tekintenek. Remélem, minél több mérkőzésen pályára léphetek, és játékommal továbbra is szolgálhatom a csapatot. Az akadémia számára is jó visszajelzés, ha egy-egy növendék be tud mutatkozni az első osztályban – a továbbiakban is igyekszem úgy teljesíteni, hogy jó példa lehessek a nálam fiatalabbaknak.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC