Puskás Akadémia-Honvéd: még mindig imádnak útra kelni

Van-e különbség az ellenfelek között?

Forrás: Honvéd

Teljesen felesleges végtelenszer is ecsetelni, hogy miért különlegesen fontos csemegéje a magyar labdarúgásnak a Puskás Akadémia és a Honvéd mindenkori összecsapása, mert mindenki tudja azt.

Ez a párosítás mindig kiélezett, feszült, izgalmas mérkőzést hoz, és erre van ma délután is kilátás (kezdés 15.30), mert a két gárda nagyjából pont ugyanúgy szerepelt eddig a bajnokságban, ráadásul hosszú hetek óta nem tud kiállni a legerősebb csapatával a mérkőzésekre (már csak egy-két csapat mondhatja el az ellenkezőjét magáról).

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia trénere viszont soha nem tesz különbséget az ellenfelek között.

„Nem szoktam különbséget tenni ellenfél és ellenfél között. A Honvéd nagyszerű csapat, komoly hagyományokkal és minőségi játékoskerettel. Legutóbb még Pisont István irányította őket, amikor velük játszottunk, s már akkor is erős, szervezett csapat benyomását keltették. Jelenleg közvetlenül mögöttünk állnak a tabellán, de ezzel nem foglalkozunk, sokkal inkább azzal, hogyan készüljünk fel úgy a találkozóra, hogy kiérdemeljük azt, hogy a szerencse ezúttal a mi oldalunkra álljon. Mindenképp kemény, férfias küzdelemre számítok, amelyen az dönthet, hogy az éles helyzetekben ki tud jobban koncentrálni, mert egy pillanatnyi kihagyás is elég ahhoz, hogy gólt kapj, vagy hátrányba kerülj. Igyekszünk komolyan, korrektül felkészülni a találkozóra, amelyen végre győzelemmel szeretnénk kedveskedni a szurkolónknak” - mondta Hornyák a Puskás Akadémia egyébként megújult, így teljesen moderné, felhasználóbaráttá váló honlapjának.

A Honvédban a Kövesd ellen a legutóbbi fordulóban rengeteg fiatal mutatkozott be, ám a presztízsrangadó előtt egy igazi rutinos, de nem öreg róka, Baráth Botond mondta el a várakozásait.

„Eddig is odafigyeltünk a járvány elleni védekezésre, most viszont fokozottan próbálunk egészségesek maradni. Még mindig sok a hiányzónk, ami azt is jelenti, hogy a Mezőkövesd elleni meccshez hasonlóan Felcsúton is sok fiatal akadémista lesz a csapatban. Ezt a kialakult helyzetet velük együtt kell megoldanunk, megkapták a lehetőséget, hogy megmutassák, lehet velük számolni az NB I-es keretben és szerintem be is bizonyítják majd, hogy ide valóak. A felcsútiak játékstílusát jellemzi, hogy folyamatosan járatják a labdát, próbálják nem előrerúgdosni, hanem inkább megjátszani azt. Számunkra az lehet a kulcs, ha az előző találkozókhoz hasonlóan biztosan tudunk védekezni és abból kontratámadásokat indítani, vagy a meccs vége felé kombinatív játékkal megbontani őket, ha úgy hozza a helyzet. A PAFC ellen mindig presztízsmeccset játszunk, ezúttal is egy jó mérkőzésre számítok. Biztos vagyok benne, hogy bármennyien is lesznek a stadionban, a szurkolóink az utolsó percig buzdítanak és tolnak majd bennünket előre!”

A mérkőzésre egyébként pillanatok alatt elfogyott az összes zsuga a vendégszektorba, és ez egyébként akkor is így lett volna, mert mindig így szokott lenni, ha minden helyre érvényesítettek/érvényesíthettek volna belépőjegyeket a felcsútiak.

Mert az Ultras Kispest még, ahogy a daluk is állítja, még mindig imád útra kelni, Felcsútra meg pláne...

FRISSÍTÉS, 14.08:

 

Megvan a Honvéd edzőjének a helyettese - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink