nb1.hu

Puskás Akadémia-DVTK: Hornyák hiányolta, Zekic dicsért – reakciók

Megköszönte a felcsúti edző.

A szerdai játéknap a Puskás Akadémia-DVTK meccsel indult az NB I-ben. A kiesés elől menekülő diósgyőriek nem tudtak pontot szerezni a Pancho Arénában, hiszen a hazaiak 2-0-ra nyertek. A felcsúti gólokon Kiss Tamás és Plsek osztozott. Érdekesség, hogy Kiss az előző idényben kölcsönben szerepelt a DVTK-nál.

Puskás Akadémia-DVTK: megtört a hosszú gólcsend – NB1.hu

 

A lefújás után Hornyák Zsolt a felcsúti játékosok hozzáállását emelte ki, míg Zoran Zekic az ellenfelet méltatta. Nézzük, a két mester miket mondott még.

Hornyák Zsolt: "Köszönöm a csapatomnak ezt a hozzáállást! A vesztes széria során ezt kritizáltam, és mostanra pozitívan változott meg, jó munkát végeztek, megérdemelten győztek. Hét friss játékossal álltunk fel az előző mérkőzéshez képest, így képzelem el a csapatot, a cseréket. Az elejétől kezdve ráerőltettük az ellenfélre a tempónkat, egyedül 2-0-nál hiányoltam, hogy kicsit passzívak voltunk, de a végén megint nekünk voltak helyzeteink." (dvtk.eu)

Zoran Zekic: Mindenekelőtt gratulálok a Puskás Akadémia csapatának, mert megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Az első húsz percben jól játszottunk, azonban saját hibánkból kapott gólt követően nem volt meccsben a csapat, gyakorlatilag kapura lövésünk sem volt. A PAFC a játék minden elemében fölénk nőtt, több helyzetet alakítottak ki, és megmutatták, milyen a modern futball, hogyan kell egy-két érintővel játszani. (dvtk.eu)

EMLÉKEZTETŐ:

Puskás Akadémia-DVTK 2-0 (1-0)

A kiesés elől menekülő Diósgyőr a Puskás Akadémia otthonában igyekezett értékes pontot, pontokat szerezni. A vendégek kezdőjébe bekerült David Vanecek, aki néhány nappal ezelőtt érkezett a piros-fehérekhez a felcsútiaktól. Kiss Tamásnak is érdekes lehetett az összecsapás, ugyanis az előző idény második felében kölcsönben szerepelt a diósgyőrieknél. A sors fura fintora, hogy Kiss szerezte meg a vezetést a hazaiaknak az első félidőben. Érdekesség, hogy a 20 éves játékos 2018. novembere után talált be újra az NB I-ben. Az 53. percben aztán Plsek döntötte el a mérkőzést. A Puskás Akadémia ezzel a győzelemmel a harmadik helyre lépett előre.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: GÉRESI KRISZTIÁN

Ezen a meccsen is bebizonyította a 26 éves játékos, hogy jól járt vele a Puskás Akadémia. Géresi most is aktívan futballozott, emellett az első gólnál ő adta a gólpasszt.

A MECCS KULCSMOMENTUMA:

Kétgólos hátrányban mentek előre a diósgyőriek, a 77. percben lehetőség nyílt a szépítésre, de Hadzsiev nagyot mentett, így Drazsics lábában maradt a szépítés…

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

24. perc: Géresi passzolt Kiss Tamáshoz, aki egyet tolt a labdán, majd kicsit kisodródott helyzetből vette be Antal kapuját kb. 7 méterről. 1-0

53. perc: Egy szöglet után Milovic kezezett, a játékvezető ennek köszönhetően tizenegyest adott a hazaiaknak. A labda mögé Plsek állt, aki a jobb alsóba helyezett. 2-0

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Diósgyőr a következő fordulóban a Kisvárdát látja vendégül szombaton, míg a felcsútiak a ZTE otthonában vizitálnak vasárnap. 

JEGYZŐKÖNYV:

Puskás Akadémia FC – Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)
Pancho Aréna, zárt kapuk mögött v.:
Zierkelbach
gólszerzők: Kiss T. (24.), Plsek (53., 11-esből)
sárga lap: Sesztakov (48.), Márkvárt (57.)
PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Deutsch L. – van Nieff, Plsek (Urblík 82.) – Kiss T. (Weslen Júnior 90.), Baluta (Corbu 69.), Nagy Zs. (Slagveer 69.) – Géresi (Mance 69.)
DVTK: Antal – Sesztakov (Drazic 56.), Milovic, Soldo, Marin (Memolla 56.) – Grgic, Márkvárt, Max (Hegedűs J. 66.) – Molnár G. (Suljic a szünetben), Vanecek, Grozav (Iszlai a szünetben)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC