Pintérék legfontosabb feladata, Hornyák csalódottsága - reakciók

Mi volt a mezőkövesdi győzelem kulcsa?

Forrás: Mezőkövesd Zsóry/Facebook

Pintér Attila érkezésével rátért a jó útra a Mezőkövesd. A gárda vasárnap a Puskás Akadémiát győzte le 1-0-ra, a találkozó egyetlen gólját Besirovic szerezte a hatodik percben. Érdekesség, hogy az összecsapás három kiállítást is hozott: a hazaiaknál Karnyicki, a vendégeknél Baluta és van Nieff hagyta el idő előtt a pályát. Pintér irányításával egyébként már negyedik alkalommal diadalmaskodtak a mezőkövesdiek.

Pintér a lefújás után arra is felhívta a figyelmet, hogy játékosai betartották azokat a dolgokat, amiket előzetesen megbeszéltek. Hornyák Zsolt pedig a korai gól miatt is bosszankodott.

Nézzük, hogy a két tréner hogyan értékelte az összecsapást:

Pintér Attila: "Egy nagyon jó játékoskerettel rendelkező csapattal találkoztunk a mai napon. Azt gondolom, hogy a mérkőzés elején gyönyörű gólt rúgtunk, végig fegyelmezetten játszottunk, az emberelőny ellenére sem volt sok lehetősége ellenfelünknek, ráadásul fordulás után még egy kapufát is rúgtunk. Nagyon fontos, hogy ki tudtuk venni a játékból Knezevicet, a Puskás Akadémia játékszervezőjét, a srácok maximálisan betartották a megbeszélteket. Elégedett vagyok a csapat szereplésével, főleg úgy, hogy nagyon mélyről jöttek a játékosok. Az előző időszakban az volt a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk azt a játékrendszert, amiben eredményesek tudunk lenni." (mezokovesdzsory.hu)

Hornyák Zsolt: "Nagyon csalódott vagyok, ugyanis nyerni jöttünk Mezőkövesdre. Nagy kár azért, hogy rögtön a mérkőzés elején kaptunk egy könnyű gólt, nem erre készültünk. Ezután emberelőnybe kerültünk és ellenfelünk beállt védekezni, majd a félidő végén kiegyenlítődött a létszám. Csapatom mindent megtett a győzelem érdekében, Kissnek az első félidőben, fordulás után pedig Weslen Juniornak volt nagy lehetősége, ezeket a helyzeteket be kellett volna lőnünk. A Mezőkövesdnek sikerült levédekezni az eredményt, így nem tudtunk pontokat szerezni a mai mérkőzésen. Győzelemmel szerettük volna zárni az évet, sajnos ez nem sikerült." (mezokovesdzsory.hu)

EMLÉKEZTETŐ:

Mezőkövesd-Puskás Akadémia 1-0 (1-0)

Pintér Attila fel tudta rázni a Mezőkövesdet! A Kuttor Attilát váltó szakember irányításával a kövesdiek zsinórban a harmadik győzelmüket aratták, ezúttal a Puskás Akadémiát fektették két vállra. A hazaiak már a hatodik percben megszerezték a vezetést Besirovic találatával. A folytatásban Karnyicki szabálytalanságát Pintér Csaba játékvezető piros lappal honorálta. Aztán a szünet előtt a Fejér megyeiek is 10 főre fogyatkoztak, hiszen Baluta megkapta a második sárgáját. A román játékos második figyelmeztetése eléggé feleslegesnek nevezhető, mivel idő előtt végzett el egy szabadrúgást, amit Pintér büntetett. A végén ugyan nyomtak a vendégek, de nem sikerült az egyenlítés. A hosszabbításban aztán van Nieff is elhagyta a játékteret a második sárgája miatt.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: VUTOV PASSZA

Ahogy fentebb már jeleztük egyetlen gólt hozott a két csapat vasárnapi bajnokija. A gólból főszerepet vállalt a bolgár Vutov, aki remek passzal hozta helyzetbe csapattársát, aki nem is hibázott.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: PINTÉR ATTILA

Hamar emberhátrányba került a Mezőkövesd, így az előzetes taktikát módosítania kellett Pintér Attilának. A rutinos szakember jól átszervezte a csapatát, a Puskás Akadémia nem igazán tudott helyzetet kidolgozni emberelőnyben. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy érkezésével a Mezőkövesd elindult felfelé. Az egykori kapitány irányításával már negyedszer nyertek a matyóföldiek az NB I-ben. 

A GÓL TÖRTÉNETE:

6. perc: Vutov passzolt a kilépő Besirovichoz, aki 12 méterről küldte a labdát a felcsúti kapu jobb alsó sarkába (1-0).

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A téli szünet után a Puskás Akadémia a Ferencvárost fogadja, míg a Mezőkövesd a Kisvárda otthonában fog vizitálni.

JEGYZŐKÖNYV:

Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, zárt kapus, v.:
Pintér
gólszerző: Besirovic (6.)
piros lap: Karnyicki (15.), illetve Baluta (45+2.), van Nieff (94.)
sárga lap: Farkas D. (9.), Berecz (24.), illetve Baluta (11., 45+2.), Spandler (28.), van Nieff (74., 94.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos - Farkas D., Neszterov, Pillár, Vadnai - Besirovic (Eperjesi, 92.), Karnyicki, Cseri - Vutov (Jurina, 52.), Berecz, Nagy D. (Meszhi, 74.)
Puskás Akadémia FC: Tóth B. - Szolnoki, Meissner, Spandler (van Nieff, a szünetben), Deutsch (Weslen, 68.) - Plsek - Slagveer (Tamás N., 83.), Baluta, Knezevic, Komáromi (Nunes, 57.) - Kiss T.

A tabella a linkre kattintva érhető el

Legfrissebb híreink