nb1.hu

Pintér nem sírdogál, Rebrov beszélgetni fog, Oenning duplázna – edzői reakciók

Kupát vagy a Derbit nyerné meg az Újpest vezetőedzője?

Az NB I szombati játéknapján az Újpest magabiztos győzelmet aratott a Mezőkövesd ellen. A Fradi erejéből döntetlenre futotta a Kisvárda otthonában, így még nem biztosította be a bajnoki címét. A Paks szintén megosztozott a pontokon a ZTE-vel. Cikkünkben összegyűjtöttük az edzői reakciókat. 

Újpest-Mezőkövesd 3-0

Michael Oenning: "Rövid leszek és tömör. Nagyon büszke vagyok a játékosamira, az első perctől megmutatták, hogy mennyire jól és összeszedetten tudnak játszani. Hazai pályán végig fölényben, dominánsan teljesítettek, rengeteg helyzetet kialakítottak, mindhárom gól, amit szereztünk, nagyon kreatív, ötletes megoldás volt. A védekezés is teljesen rendben volt, számtalan ki nem kényszerített hibát vétett az ellenfél, amely érezte, hogy futni kell az eredmény után. Mindent beleadtak, próbáltak javítani a teljesítményükön, de a mai meccsen nem sikerült komoly helyzetet kidolgozniuk. Úgyhogy szeretnék gratulálni a csapatomnak, főleg a szerdai kupaelődöntőben megszerzett győzelem után ez egy további önbizalom löket mindannyiunk számára, és egy jó bemelegítés volt a jövő heti Derbi előtt. Nem érzem ezt nagy különbségnek, jól játszottunk, és szép eredményt értünk el. Az volt ebben a meccsben a jó, hogy minden játékos beletette a magáét. Mindenki nagyon aktívan szerepelt a játékban. Nagyon sok volt az oldalváltás, a Mezőkövesd csak próbálta követni a ritmusunkat. A második gólról picit lemaradtam, de jókor jött ez a találat. Amikor nagy erőfeszítéssel játszunk az első félidőben, de csak egygólos előnnyel megyünk az öltözőbe, az olykor megbosszulja magát. A második gólnak hála megnyugodtunk, majd a harmadik gól a hab volt a tortán. Ahogy telik az idő, nyilvánvalóvá válik, hogy Pauljevics több poszton is bevethető. Ő alapból középpályás, és nem klasszikus jobbszélső, de sikeres ez a próbálkozás, hiszen nagyon gyors. Néhány lépésből be tud futni a védelem mögé. Jó keresztlabdákkal szolgálta ki a társait. Rá kell jönni, hogy akár a támadó harmadban is komoly fegyverünk lehet, hiszen jól helyezkedik. Arra biztatom, hogy ne legyen mindig ennyire önzetlen, bátran lőjjön.

Az nb1.hu ezt kérdezte az újpesti edzőtől: ha választani kellene a keddi Derbit vagy a kupadöntőt nyerné meg?

Michael Oenning: "Egyszerű választ tudnék adni erre, természetesen a kupadöntőt szeretném megnyerni, de mivel vezetőedző vagyok, így minden meccset meg akarok nyerni, ennek köszönhetően a Derbit is.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen erőben lesznek a játékosok a hátralévő meccsekre.

Michael Oenning: "A mai meccs alapján azt mondhatom, hogy jó állapotban vannak a játékosok. Ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk, hiszen rövid időn belül sok meccset kell játszanunk. Sűrű a versenynaptár, és ez komoly erőfeszítést követel a játékosoktól. Nem véletlen, hogy ma is az összes cserelehetőséget kihasználtam. Természetes, hogy a játékosok elfáradnak, és lejönnek a pályáról, amikor nem bírják tovább. Semmiképpen sem szeretnénk, hogy feleslegesen megsérüljenek. A koronavírust kezeljük külön, hiszen ez nem sérülés, hanem betegség. Jó pár játékosom átesett rajta. A lehető legjobb megoldásnak tartom, amit ma Croizet alkalmazott. A 60. perc környékén szólt, hogy elfáradt, és le akar jönni. Ezt az attitűdöt szeretem. Helyette Csongvai ment be, és jó teljesítményt nyújtott. Simon és Szakály együtt léptek a pályára, és azonnal tudták, hogy mit kell csinálni. Azonnal belelendültek a játékba. A kezdők is fontosak, de gyakran a csereként beálló játékosok a döntő tényezők." 

Újpest-Kövesd: a Trónok harca rettegett királya lett a vezetőedző – NB1.hu

 

Pintér Attila: Lehet, hogy sokat vártam a játékosaimtól. Összességében nincs olyan bő játékosállományunk, mint az NB I hetven-nyolcvan százalékának. Tőlünk ha kiesnek játékosok, az megviseli a csapatot. Harmadik meccs óta nem rúgunk gólt. Csapatként tudtunk jó eredményeket elérni. Minél többen kiesnek, annál jobban eltűnik ez a csapatmunka. Vissza kell hozni ezt a csapatmunkát, és bízom benne, hogy jönnek a sikerek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen mélyről indultunk, hiszen nyolc pontunk volt, most harmincnyolc van. Remélem, ha már egy pontot sem szerzünk, akkor is bennmaradunk, és jövőre is NB I-es csapata lesz Mezőkövesdnek. Van még négy forduló, megpróbálunk minél jobban szerepelni. Csapatként kell sokkal jobban működni. A végére eléggé elfogytunk. Több ember kiesett a védelmünkből, csak egy stabil emberünk maradt, Pillár. Stabilizálni akartuk a védelmünket, hiszen gyors játékosaik vannak az újpestieknek. Én is örülnék, ha olyan gólt szereznénk már, amilyet az Újpest szerzett. Nem kevés gondunk van, de nem sírdogálunk. Azért vagyok edző, hogy ezt a helyzetet is megoldjam. A kispadon olyan játékosok ültek, akik nem voltak tökéletes állapotban. Megpróbáljuk rendezni a sorainkat. A csapatnak a tartása megmaradt, erre kell építeni. 

Nagyon jó formában lévő Vidit fogad majd a Kövesd. Az nb1.hu azt kérdezte, arra a meccsre min kell változtatnia a Kövesdnek.

Pintér Attila: Meglátjuk, hogy ki fog a rendelkezésre állni, és milyen hadrendet tudunk felállítani. Végre ne kapjunk már ilyen gólokat. Olyan gólokat kapunk, amire nem is tudok jelzőt mondani. Gyors és gólerős csatáraik és szélsőik vannak, a védőik jól lépnek be a játékba. Újra vissza kell jönnie annak a csapatszellemnek, ami jellemző volt ránk. Ezt a meglévő játékosokkal kell megoldani. Több egészséges játékosra lenne szükség és az egységre, ami jellemző volt ránk. Az egységet sárgák vagy sérülések miatt nem tudjuk hozni. 

Kisvárda-FTC 0-0

Supka Attila: Megszerveztük a védekezésünket, a védekezésünkből pedig kontrába próbáltunk átmenni. Ez jó pár alkalommal sikerült is. Sőt, voltak olyan időszakok, amikor mertünk futballozni. Bátran kijöttünk, valamint helyzeteket teremtettünk. Az elmúlt időszakhoz képest volt már kapura lövésünk is, amit hiányoltam a kupameccsen vagy a bajnokikon. Egyetlen dolog hiányzott, a gól, amit ugyan megszereztünk, de nem adta meg a bíró. Visszanéztem az esetet, úgy érzem, rossz döntést hozott az alapvonali játékvezető, vagy a bíró hagyta magát befolyásolni az alapvonali játékvezető által. Ez egy szabályos gólt, semmi nem történt. A ferencvárosi játékos ütközött a kapusával, Jelena Ricsi pedig berúgta a labdát. Nem volt kontakt Ricsi és a ferencvárosi játékos között. Ez a jelenet nagyban befolyásolta a mérkőzést, mert ebből akár három pont is lehetett volna a részünkre, ami a mi helyzetünkben nagyon fontos dolog lett volna. A Ferencvárostól ezt a bajnoki címet már nem lehet elvenni. Ezért is nagy dolog, hogy pontot tudtunk szerezni ellenük. A helyzeteket nézve és a kaput eltaláló lövéseket nézve győzelmet érdemeltünk volna. Emellett egy szabályos gólt vettek el tőlünk. Himicset kicsit elvitte a hév, mindkét alkalommal elég keményen lépett oda. A második szabálytalanságára is lehet azt mondani, hogy sárga volt, szerencsére nem kaptuk meg. 

Kisvárda-Fradi: Supka döntése miatt sem lett bajnok a Fradi – NB1.hu

 

Szerhij Rebrov: "Sajnálom, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. A ma mutatott játékunk alapján nem érdemeltünk győzelmet. Nem tudtunk kellően támadólag fellépni, ez probléma, nem is tudom, mi lenne, ha nem lenne 13 pont az előnyünk. A fiúknak emlékezniük kell, hogy milyen sikereket értünk el korábban, arra, hogy ebben a szezonban a BL-csoportkörben szerepeltünk. Amikor egy hete 1-0-ra vezetett ellenünk a Puskás Akadémia, sokkal több helyzetünk volt, mint ma, amikor a Kisvárdának volt több lehetősége, ez mindenképpen probléma. Sokkal több akarás kell a jövőben a fiúktól. Meg kell kérdezni a játékosoktól, hogy le akarják-e zárni a szezont vagy már a szüneten gondolkodnak. A csapat játékához az is hozzájárult, hogy nem volt elég jó a pálya. Az első félidőben sok labdát veszítettünk emiatt, ez óvatosságra intette a játékosokat, én viszont megpróbáltam arra ösztönözni őket, hogy minél többet támadjanak. Azt is el kell ismerni, hogy egy kompakt ellenféllel szemben játszottunk. Ma szerettük volna bebiztosítani a bajnoki címét. A 13 pontnyi előnyünk megérdemelt, megpróbáljuk lezárni a versenyt, amilyen gyorsan csak lehet. A ma mutatott játék miatt csalódott vagyok, olykor túlságosan biztonsági játékot játszottunk. El kell beszélgetnünk arról, hogy komolyan le akarjuk-e zárni a bajnokságot vagy arra várunk, hogy a Puskás Akadémia pontokat veszítsen?" (fradi.hu)

Paks-ZTE 1-1

Bognár György: "Nagyon gyenge első félidőt produkáltunk. Nem vettük le a labdákat, csak vagdalóztunk. A középpályások és a védők sem vették le, így a csatároknak is nehéz játszani. Ez szokatlan felfogás volt. A szünetben váltottunk három belső védőről négy védőre és három csatára, ez be is jött. A második félidő első 20 percében jól játszottunk, Nagy Ricsi sokat lendített a játékunkon, Sajbán és Hahn is picit feljavult. Majd 3-4 percig állt a játék, és ekkor megtört a lendület. A végén megint csak erőlködtünk. A döntetlen szerintem igazságos, ma nem érdemeltünk győzelmet. Nagy Ricsi amikor kezdő volt, többször előfordult, hogy elfogyott a végére. Az a tapasztalom, ha frissen csinálja a dolgait, az neki és a csapatnak is jobb. Lendületet tud adni a csapatnak, és a meccset a végén kell megnyerni, nem az elején. Azért ültem a lelátón, mert jobban látok, meg távol vagyok mindentől. 

Az nb1.hu ezt kérdezte Bognártól: gondolkodik a Paks a dobogóban?

Bognár György: "Minél előrébb akarunk végezni. Ez egy lehetőség volt, hogy közelebb kerüljünk a harmadik helyhez, de ez most nem sikerült. Sűrűn jönnek a meccsek, így tudunk még pontokat gyűjteni. Nem vagyunk annyira messze a harmadik helytől. Alapvetően nem helyezésben gondolkodunk, minél több meccset akarunk megnyerni. Ma nem volt olyan a játékunk, hogy ennek alapja legyen, hiszen ettől jobban szoktunk játszani. 

Böde Dániel az ötödik sárgáját megkapta, így megkérdeztük, hogy ki pótolhatja.

Bognár György: "Dani az előző egy hónapban nem játszott. Azért kellett lecserélni, mert már fáradtabban mozgott. Ő kérte a cseréjét. Megvannak a megfelelő játékosok, belső védők, akik eddig is jól teljesítettek. A hétvégére legalább Dani össze tudja szedni magát."

Paks-ZTE: Böde Dániel el lesz tiltva a visszatérése után – NB1.hu

 

Waltner Róbert: "Két ellentétes félidő volt. Az első félidő szerintem a miénk volt, jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki. Megszereztük a vezetést, és rúghattunk volna még rá, amivel magabiztosabban jöhettünk volna ki a második félidőre. A második félidő sajnos annyira nem tetszett. A Paks kiegyenlített, és több helyzetet is kialakított. A két félidő alapján a döntetlen igazságos. A taktikánk része volt, hogy három gyors játékossal kezdtünk. Úgy gondolom, ült ez a megoldás. A második félidőben is lett volna lehetőségünk, de türelmetlenek voltunk, elkapkodtuk a kontralehetőségeket. Sőt, az első félidőben is öt a három ellen vezethettünk kontrát, de elíveltük a labdát. Nem vagyunk tökéletesek, próbálunk javítani, hogy a következő meccs jobb legyen. Ilyen helyzetben nem tud egy játékos felszabadultan futballozni. A Paks jó állapotban van, felszabadultan játszik. Ha megcserélnék a két csapat helyezését, a Paks sem tudná ezt a felszabadult játékot nyújtani. Próbáljuk ebben a helyzetben megmutatni, hogy férfiak vagyunk. A helyzetünk ellenére az első félidőben nagyon magabiztosan játszottunk, és ez nagyon tetszett. Próbálunk az első félidőből kiindulni, a másodikból pedig levonni a tanulságokat. Könyves és Lesjak sérülés miatt nem léphettek pályára."

Az nb1.hu azt kérdezte Waltnertől, hogy a ZTE-Budafok meccs vesztese búcsúzik-e az NB I-től?

Waltner Róbert: "Nyilván ez az év egyik legfontosabb meccse lesz, de még van hátra pár forduló. Nem akarok semmilyen negatív dologra gondolni. Abban bízom, hogy hazai pályán győzni fogunk, és utána is jól fogunk szerepelni, és a vonal fölött leszünk. 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC