nb1.hu

Bosszantó felcsúti kiállítás.

Mezőkövesd-Puskás Akadémia 1-0 (1-0)

Pintér Attila fel tudta rázni a Mezőkövesdet! A Kuttor Attilát váltó szakember irányításával a kövesdiek zsinórban a harmadik győzelmüket aratták, ezúttal a Puskás Akadémiát fektették két vállra. A hazaiak már a hatodik percben megszerezték a vezetést Besirovic találatával. A folytatásban Karnyicki szabálytalanságát Pintér Csaba játékvezető piros lappal honorálta. Aztán a szünet előtt a Fejér megyeiek is 10 főre fogyatkoztak, hiszen Baluta megkapta a második sárgáját. A román játékos második figyelmeztetése eléggé feleslegesnek nevezhető, mivel idő előtt végzett el egy szabadrúgást, amit Pintér büntetett. A végén ugyan nyomtak a vendégek, de nem sikerült az egyenlítés. A hosszabbításban aztán van Nieff is elhagyta a játékteret a második sárgája miatt.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: VUTOV PASSZA

Ahogy fentebb már jeleztük egyetlen gólt hozott a két csapat vasárnapi bajnokija. A gólból főszerepet vállalt a bolgár Vutov, aki remek passzal hozta helyzetbe csapattársát, aki nem is hibázott.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: PINTÉR ATTILA

Hamar emberhátrányba került a Mezőkövesd, így az előzetes taktikát módosítania kellett Pintér Attilának. A rutinos szakember jól átszervezte a csapatát, a Puskás Akadémia nem igazán tudott helyzetet kidolgozni emberelőnyben. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy érkezésével a Mezőkövesd elindult felfelé. Az egykori kapitány irányításával már negyedszer nyertek a matyóföldiek az NB I-ben. 

A GÓL TÖRTÉNETE:

6. perc: Vutov passzolt a kilépő Besirovichoz, aki 12 méterről küldte a labdát a felcsúti kapu jobb alsó sarkába (1-0).

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A téli szünet után a Puskás Akadémia a Ferencvárost fogadja, míg a Mezőkövesd a Kisvárda otthonában fog vizitálni.

JEGYZŐKÖNYV:

Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, zárt kapus, v.:
Pintér
gólszerző: Besirovic (6.)
piros lap: Karnyicki (15.), illetve Baluta (45+2.), van Nieff (94.)
sárga lap: Farkas D. (9.), Berecz (24.), illetve Baluta (11., 45+2.), Spandler (28.), van Nieff (74., 94.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D., Neszterov, Pillár, Vadnai – Besirovic (Eperjesi, 92.), Karnyicki, Cseri – Vutov (Jurina, 52.), Berecz, Nagy D. (Meszhi, 74.)
Puskás Akadémia FC: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Spandler (van Nieff, a szünetben), Deutsch (Weslen, 68.) – Plsek – Slagveer (Tamás N., 83.), Baluta, Knezevic, Komáromi (Nunes, 57.) – Kiss T.

A tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

21.22:

Pintérék legfontosabb feladata, Hornyák csalódottsága – reakciók – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC