nb1.hu

Pintér Attila nem értette – reakciók

Oenning elmondta, hogy mi volt rendben.

Mint ismert, a Mezőkövesd hazai pályán 3-2-re legyőzte az Újpestet, története során először. A meccs után Pintér Attila örült ugyan, de volt egy dolog, amit nem értett, míg Michael Oenning a csalódottságának adott hangot.

 

Fordulatos meccsen írt történelmet Pintér Attila – NB1.hu

 

 

Így nyilatkoztak a vezetőedzők a mérkőzést követően:

Pintér Attila (Mezőkövesd): „Jól kezdtük a mérkőzést és egy óra alatt kétgólos előnyt alakítottunk ki. Érthetetlen volt számomra, hogy 2-0-s vezetésünk után kényelmesen járattuk a labdát, az Újpest pedig néhány perc alatt ledolgozta a hátrányát. Csapatom tartását bizonyítja, hogy ki tudtunk harcolni egy büntetőt, amellyel eldöntöttük a három pont sorsát. Nagyon örülök a győzelemnek, hiszen egy közvetlen rivális ellen szereztük. A mérkőzést ki fogjuk elemezni és a hibákat igyekszünk kijavítani a következő találkozóig.”

Michael Oenning (Újpest): „Csalódott vagyok az eredmény miatt, úgy gondolom, hogy fokozatosan rázódtunk bele a mérkőzésbe. Véleményem szerint a küzdőszellem és a mentalitás rendben volt, a góljainkat is jó időben szereztük, a mérkőzést eldöntő 11-es szituációt meg kell majd néznem. Most az a feladatunk, hogy megfelelően felkészüljünk a Ferencváros elleni mérkőzésre.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC