nb1.hu

Pintér a harmadik Vidi-gólról: „Majd mindenki eldönti, hogyan esett”

Felcsút – Gyerekes hibákról beszélt a felcsútiak trénere.

Hiába vezetett, végül 3-1-re kikapott vendéglátóként a Puskás Akadémia Felcsúton a Videoton ellen az NB I 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A találkozó után Pintér Attila gyerekes hibákról beszélt, s sok sikert kívánt a Vidinek az Európa-ligában.

 

„Gratulálok a Vidinek, nem csak a mai győzelemhez, hanem ahhoz is, hogy Európában egyedüli magyar csapatként talpon van, sok sikert kívánok nekik a Bordeaux ellen – kezdte összegzését illedelmesen a korábbi szövetségi kapitány. „Jól kezdtük a találkozót, amit elterveztünk sokáig működött, de gyerekes hibákat vétettünk. Meg volt beszélve, hogy mit kell tenni, pontrúgásnál, bedobásnál ki voltak osztva az emberek, de hibáztunk. 2-1-nél nem volt benne szerintem a mérkőzésben, hogy a vendégek megszerzik a harmadik góljukat, nekünk voltak lehetőségeink, de a futball egy érdekes játék, majd mindenki eldönti, hogy a harmadik gól, hogyan esett. Mentünk tovább, küzdöttünk, Diallo fejesénél hatalmasat védett Kovácsik, de ez is mutatta, hogy mentünk előre, nem lehet számon kérni a játékosaimat az akarattal kapcsolatban” – idézi a vidi.hu Pintért.

 

A felcsútiak a 3. fordulóban ismét a hét utolsó napján, a Vasas vendégeként szerepelnek majd.

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Átigazolási hírek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC