nb1.hu

Pintér a Fradinak üzent, Huszti Bognárra figyel, Stöger és a kezdőcsapat – várakozások

Bravúrral számolna Csertői, Böde és Rus is nyilatkozott.

Szombaton három mérkőzéssel folytatódik az NB I 3. fordulója: a Paks a DVSC-t, a Ferencváros a Mezőkövesdet, míg a Gyirmót a MOL Fehérvárt fogadja. Lássuk, mik az edzői várakozások a találkozókat megelőzően!

MTK-Kisvárda: mit csinálnak a kisvárdaiak, te jó ég?! – NB1.hu

 

PAKS-DVSC, 16.00

Böde Dániel (a Paks csapatkapitánya): "Itthon mindenki ellen győzelmi esélyekkel kell kifutnunk a gyepre, így van ez a Debrecennel szemben is. Mivel az első fordulóban hibáztunk, most muszáj lesz behúznunk ezt a találkozót. Nem tudjuk, mi járhat a fejükben, de nem is ez a fontos, saját magunkkal kell foglalkozunk. A héten kielemeztük a DVSC-t, így felkészülten várjuk Őket. Minden mérkőzést apróságok billentenek el valamely’ irányba, egészen biztosan most is így lesz ez."

Huszti Szabolcs (a DVSC edzője): "Aki ismer, tudja, hogy maximalista vagyok és minden meccset meg akarok nyerni. Sem a csapat, sem én nem vagyok elégedett az eddig szerzett négy ponttal, a hattal lennék az, bár ha reálisan nézzük, az első két összecsapásban nem volt annyi. Főleg az Újpest ellen, az viszont pozitív, hogy kétgólos hátrányból vissza tudtunk jönni. Nehéz meccsre számítok az elmúlt bajnokság 4. helyezettje ellen. Ez kellőképp mutatja az erejüket, ráadásul rengeteg gólt szereznek. Jó játékosokból álló gárdáról beszélünk, legfőképp Bognárra kell figyelnünk, akit egy nagyon jó futballistának tartok. Ahogy már többször említettem, a saját játékunkra koncentrálunk, emellett szeretném, ha pont egy ilyen sok találatot szerző csapattól nem kapnánk gólt. A 16 órai kezdés nem a legideálisabb, de alkalmazkodnunk kell a körülményekhez."
 

FERENCVÁROS-MEZŐKÖVESD, 18.15

Peter Stöger (a Ferencváros edzője): "A legutóbbi bajnoki mérkőzésen, a Kisvárda ellen megmutatkozott, hogy a magyar bajnokságban egyetlen ellenfelet sem szabad egy vállrántással elintézni. Erős és jó focit játszó csapatok ellen kell bizonyítanunk hétről hétre. A Mezőkövesd megnyerte az első két találkozóját, és ezeken hat gólt szerzett, vagyis ellenfelünk is a támadófocit részesíti előnyben, éppen ezért izgalmas meccset várok. Természetesen hazai pályán semmi más célunk nem lehet, mint győzni. Jelen pillanatban a Mezőkövesd elleni bajnoki a legfontosabb. Szerencsére igen bőséges kerettel rendelkezünk, minőségi játékosok közül tudunk válogatni. Minden poszton komoly küzdelem zajlik a kezdőcsapatba kerülésért. Ez jót tesz a klubnak, hiszen a fiúk egymást űzik és hajtják a jobb teljesítmény érdekében."

Pintér Attila (a Mezőkövesd edzője): "A Ferencváros kiemelkedik a magyar mezőnyből, a költségvetés és a játékosállomány tekintetében is nagy a különbség a bajnoki címvédő és a többi csapat között. Ellenfelünknek gyakorlatilag két azonos tudású sora van, a kispadon is olyan képességű labdarúgók foglalnak helyet, akik bármelyik élvonalbeli csapatban kezdők lehetnének. Igaz, hogy a Kisvárda az első fordulóban legyőzte a fővárosi csapatot, de minden mérkőzés más, ugyanakkor megpróbálunk minél jobban, minél eredményesebben játszani ellenük, meglátjuk, hogy mire lesz elég a teljesítményünk. Igyekszünk kihasználni a Ferencváros hibáit. Természetesen az erősségeinket helyezzük majd fókuszba, szeretnénk erre építeni a játékunkat, meglátjuk, hogy ezt mennyire sikerül majd megvalósítani a 90 perc során. A Ferencváros nagy erőssége a fanatikus szurkolótábor is, akik nagy segítséget jelentenek nekik a meccseken, ugyanakkor bízom benne, hogy a hangulat a játékosaimat is fel fogja dobni. Az biztos, hogy nem feltartott kezekkel lépünk pályára, mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy jó eredményt érjünk el. Szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak a nemzetközi kupaszerepléshez, a jó klub és válogatott eredmények lökést kell, hogy adjanak az egész magyar labdarúgásnak, úgy gondolom, ebben a tekintetben jó irányba haladunk. Bízom benne, hogy a következő akadályt is sikeresen veszik és újra bejutnak a Bajnokok Ligája csoportkörébe."

 

GYIRMÓT-MOL FEHÉRVÁR, 20.30

Csertői Aurél (a Gyirmót edzője): "Azt gondolom, hogy egyértelműen uralni fogja a játékot a Vidi. Nekünk bravúr kell: elhullajtottunk pontokat az első két mérkőzésen a riválisokkal szemben, ezeket csak a bravúr hozhatja vissza most."

Rus Adrián (a MOL Fehérvár védője): "Szombat este az újonc Gyirmót otthonába látogatunk, rendkívül nehéz meccsre számítok. Az eddigi két forduló alapján azt mondhatom, hogy a Gyirmót nagyon szervezetten védekező csapat, a kontratámadásaik pedig veszélyesek. Nem lesz könnyű feltörni a védelmüket, nagyon fontos, hogy a lehetőségeinket jó százalékban értékesítsük, hátul pedig stabilnak kell maradnunk. Az első fordulóban, Zalaegerszegen a meccs nagy részében jól játszottunk, de ott a helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, ebben mindenképp javulnunk kell. Bízom benne, hogy sok szurkoló elkísér minket Gyirmótra is."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC