Pécs-Paks: hihetetlen balszerencse 1800 néző előtt - reakciók

Őrült 10 perc Pécsett! Fontos pillanatot is említett a paksi edző.

Forrás: paksifc.hu

Mint ismeretes, a Paks csapata nem akármilyen mérkőzésen verte idegenben a Pécset a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján. 

Magyar Kupa: vereséggel kezdett a ZTE új edzője - beszámoló a délutáni meccsekről - NB1.hu

 

Az első félidő végéig úgy tűnt, hogy az NB III Közép csoportját vezető pécsiek újabb NB I-es csapatot tudnak legyőzni, ám a tolnaiak fel tudtak állni a padlóról. Az első gólra a 37. percig kellett várni, ekkor Rácz volt eredményes, a fordulás után pedig büntetőhöz jutott a vendéglátó, ám Tihanyi kapu fölé bombázott. Ekkor a semmiből kapták össze magukat a paksiak, sőt, 3 perc alatt megfordították az állást: az 54. percben Kecskés, majd nem sokkal később Sajbán tudott gólt szerezni. Az 59. percben újabb tizenegyest kapott a Pécs, és ez is kimaradt, Rácz a kapufát találta telibe.

Az eredmény a meccs végéig nem változott, így a Paks várhatja kedvezőbb helyzetből a következő találkozót, amelyet egy hét múlva, szerdán 18 órakor rendeznek Pakson. Nem lesz unalmas összecsapás az sem...

Magyar Kupa: tét a 8 közé jutás - Élő eredménykövetés - NB1.hu

 

 

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

Vas László (Pécs): "Nem keresünk kifogást, hogy a felkészülés melyik szakaszában vagyunk. Akárcsak a Kisvárda ellen, most is büszke vagyok a fiúkra, jól játszottak, betartották a megbeszélteket, az NB I-es rutin azonban kihasználta két megingásunkat."

Osztermájer Gábor (Paks): "Igazi kupameccset játszottunk, brusztolós futball volt, vendéglátónk pedig igazolta jó hírét! Előnyt szerettünk volna szerezni, ezt megtettük. Tudtuk, hogy a Pécs egy jó csapat, hiszen az előző körben a Kisvárdát búcsúztatta, valamint az NBIII éllovasáról beszélünk. Ellenfelünk most is összeszedetten játszott, két büntetőt is kiharcoltak, ám ezek egyikét sem tudták értékesíteni, így mondhatjuk, szerencsénk is volt. 0-0-nál Könyvesnek, 1-2-nél Poórnak volt lehetősége gólt szerezni, úgyhogy gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, a minimális célunkat abszolváltuk. Sikerünkön felül Haraszti visszatérése is fontos momentum számunkra."

 

EMLÉKEZTETŐ:

Pécsi MFC (NB III)–Paksi FC 1-2

Pécs, 1800 néző. Vezette: Antal Péter (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
PÉCS: Kovács B. – Sági, Gajág, Rácz L., Németh M. (Katona L., 79.) – Nikics, Grabant (Kónya D., 60.), Futó, Hegedűs M. – Geiger (Szabó D., 71.), Tihanyi. Vezetőedző: Vas László
PAKS: Holczer – Osváth (Bor, 67.), Poór, Gévay, Kulcsár D. – Kecskés T. (Szakály D., 81.), Windecker, Báló, Könyves – Sajbán Máté (Haraszti, 60.), Böde. Vezetőedző: Osztermájer Gábor
G.: Rácz (37.), ill. Kecskés (54.), Sajbán (57.)

Legfrissebb híreink