Parádézott a Puskás Akadémia, az új játékos is betalált

Görög ellenfél ellen hengereltek a felcsútiak.

Puskás Akadémia FC–Apollon Larissza 4–0 (1–0)
PAFC:
Hegedüs L. (kapus), Szolnoki, Hegedűs J., Spandler, Nagy Zs., Kiss T. Urblík, Fülöp L., Mebrahtu, Sós B., Vanecek. Csereként pályára lépett: Tóth B. (kapus), Huszti A., Hadzsiev, Radics, Skribek, Henty.
gólszerző: Hegedűs J. (38.), Henty (49., 72.), Vanecek (52.)

A Puskás Akadémia az Apollon Larissza csapatával vívott felkészülési meccset. Az összecsapás nagyon sima felcsúti sikerrel zárult, a 4-0-s diadal során Hegedűs, Henty és Vanecek osztozott a gólokon, Henty kétszer is betalált. A felcsúti weboldal így foglalta össze a találkozót:

"Végig dominálva, a felkészülési időszak eddigi legmeggyőzőbb játékával 4–0-ra vertük a görög Apollon Larisszát.

A festői környezetben lejátszott találkozón a görög csapat helyzetével kezdődött az események sora, a 7. percben egy bal oldali középre adás után Matthiaosz Kapszaszkisz elől kellett mentenünk a kapu torkából. Ekkorra már túl voltunk az első véleményes játékvezetői ítéleten is, ugyanis nem sokkal azelőtt Golgol Mebrahtu egyenesen az ellenfél kapujáig gyalogolhatott volna Kiss Tamás indításával, ha nem állítja meg – feltehetően tévesen – a bíró.

A 23. percben kis híján megszereztük a vezetést, amikor Sós Bence bal oldali beívelése után David Vanecek fejelt, ám a labda centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Hét minutummal később Sós és Nagy Zsolt kombinációja után Golgol adott középre, ám Vanecek – ezúttal lábbal – ismét kevéssel eltévesztette a célterületet.

Nem úgy Hegedűs János! A 37. percben Spandler Csaba tört előre némileg váratlanul, a hellének csak szabálytalanság árán tudták megállítani, a megítélt szabadrúgást „Hege” jó szokásának megfelelően huszonhárom méterről elemi erővel vágta a léc alá (1–0).

Fordulás után nem sokat kellett várni a következő Puskás-gólra. A 49. percben a második félidőre beállt Ezekiel Henty kapott labdát a Larissza térfelének közepén, és huszonnégy méterről a kapuba bombázott (2–0).

 

Három perccel később Vanecek szerezte meg első gólját a PAFC mezében, ő tizenhét méterről küldött lapos lövést a bal alsó sarokba (3–0).

 

A görögök első igazán nagy lehetősége az 58. percben jött, ekkor Markosz Szifneosz került tiszta helyzetbe az ötösünk sarkánál, de Tóth Balázs kapuja mellé perdített. Nagyjából ennyi esélyt adtunk a helléneknek: a 72. percben Vanecek húzott el a jobbösszekötő helyéről indulva, pontos centerezésére a túloldalon Henty érkezett, és ő is kilőtte a bal alsót (4–0), így az edzőtábor eddigi legmeggyőzőbb teljesítményével, simán vertük az  „Apollon 11"-et."

A Puskás Akadémia ma egy rutinos német futballistával erősített, a részleteket itt találják. 

Legfrissebb híreink