nb1.hu

Parádézott a magyar U17-es válogatott

Gálaelőadást tartottak a fiatalok.

Magyarország-Norvégia 4-0 (3-0)
 
Magyarország: Hegyi Krisztián – Berekali Márk, Americo Pereira, Balogh Botond, Orosz Donát – Kata Mihály (Bekker Roland, 46.), Posztobányi Patrik (Ominger Gergő, 46.) – Komáromi György (Mester Csaba, 46.), Németh András (Baráth Péter, 46.), Zuigéber Ákos (László Dávid, 46.) – Szalay Szabolcs (Burzi Alex, 46.)
 
A Preisinger Sándor vezette U17-es válogatott második mérkőzésén 4-0-ás győzelmet aratott a lengyelországi Syrenka Kupán – számol be az mlsz.hu.
 
A magyar csapat a torna első játéknapján 0-0-ás döntetlent játszott a portugálokkal, de miután a tizenegyespárbajt elveszítette, az alsóágra került, és az 5-8. helyért folytathatta szereplését a viadalon. A második játéknapon a norvég válogatott volt a mieink ellenfele, csapatunk végig fölényben játszva 4-0-ás győzelemmel zárta a találkozót.
 
A magyar válogatott Zuigéber Ákos találatával már a 7. percben vezetést szerzett, majd a norvég kapus öngóljával a 13. percben megduplázta az előnyt. A folytatásban is a mieink irányították a játékot, a norvégok legfeljebb egy-egy kontra végén tudtak lehetőségekig eljutni. Szalay Szabolcs még a szünet előtt magabiztosabbá tette a vezetésünket, majd a fordulás után, a 4-0-ás végeredményt Baráth Péter állította be a 84. percben.
 
A magyar válogatott kedden 11.00 órakor a románok elleni meccsel zárja szereplését a viadalon, ez a találkozó az 5. helyről dönt majd.
 
–  Végig dominálni tudtunk a szervezetten játszó norvég csapat ellen, és taktikusan, jól futballozva nyertük meg a mérkőzést – értékelt a találkozó után Preisinger Sándor. – Végre a helyzetkihasználásban is sikerült előrelépnünk, de nem lehetünk teljesen elégedettek, mert továbbra is sok apró technikai hibánk volt a mérkőzésen, amelyeket ki kell javítanunk ahhoz, hogy sikeresen szerepeljünk a tétmeccseken. Ebből az eredményből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, továbbra is keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy elérhessük a céljainkat.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC