nb1.hu

Parádés formában a Paks támadója – reakció

Elárulta a titkot és kitűzte a célt.

Remek formában futballozik Ádám Martin. A Paks támadója hét gólnál jár az NB I-es szezonban, betalált többek között az Újpest, a MOL Fehérvár és legutóbb, szerdán a Honvéd ellen is, ezek a találatok pedig öt pontot hoztak a csapat konyhájára.

Honvéd-Paks: Bognár nagyon kiakadt, Pisont hiányérzete – reakciók – NB1.hu

 

A 26 éves játékos a klubhonlapnak nyilatkozott a Honvéd elleni meccsről, majd saját formájáról is. "Már az első félidőben is úgy éreztem, meg tudtuk volna szerezni a vezető találatot. Sajnos azonban azokat a lehetőségeinket még elpuskáztuk, viszont a második játékrész legelején már éltünk a kínálkozó helyzettel. Hét perccel később azonban hibáztunk, és egyenlített a Honvéd. A kiállítás után pedig igazán nehézkessé vált a támadó játék. Arra törekedtünk inkább, hogy a védekezésünk legyen rendben, és ne veszítsük el az egy pontot.

Jól érzem magam, minden rendben van velem, csinálom a dolgom. Természetesen minél több gólt szeretnék lőni, hisz’ ez a feladatom. Fontos, hogy stabilan tartsam a szintet, ne legyenek benne hullámok. Úgy érzem, jó úton járok, és megpróbálom ezt minél tovább nyújtani, tartani. Ha sikerülne annyi gólt szereznem tavasszal, mint ősszel, azzal elégedett lennék." 

 

Ahogy a klubhonlap is kiemeli, utóbbi azt jelentené, hogy Ádám tizenkét találattal zárná a szezont. A tabellán 6. Paks vasárnap a Budafokot fogadja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC