nb1.hu

Paks: utánpótlás válogatott védő érkezett

Hivatalos bejelentés.

Június 26-án már megírtuk, hogy a Siófokról távozó Lorentz Márton a Paksban folytatja a pályafutását. A mai napon a Tolna megyei klub hivatalosan is bejelentette a 25 éves védő érkezését.

 

NB II-es csapattól igazol a Paks? – NB1.hu

 

 

ÍME, A PAKS BEJELENTÉSE:

,,Többkorosztályos utánpótlás válogatott védővel erősítettük hátsó sorunk.

Nagy örömmel jelentjük, Lorentz Márton is paksi zöld-fehérre vált mostantól. A fiatal, éppenhogy huszonöt éves játékos megjárta az U18-as, az U19-es és az U20-as válogatott csapatokat is. Lorentz klub karrierje a Puskás Akadémiából indult, majd Fehérváron folytatódott, de játszott Dunaújvárosban, Soroksáron, most pedig Siófokról érkezett. Összesen 139 NBII-es meccse mellett 14 első osztályú találkozón is szerepelt már. A 184 centiméteres hátvéddel klubunk hároméves kontraktusban állapodott meg.

„Igazából nagyon örültem a paksi megkeresésnek, mivel már négy éve az NBII-ben fociztam. Az idényzáráskor pedig kifejezetten izgatott voltam a csapat bentmaradását illetően, szurkoltam tehát a srácoknak. Szerencsére jól alakult minden, így nagyon boldog voltam és vagyok a mai napig. Ez a lehetőség mindenképpen egy előrelépés számomra” – nyilatkozta újdonsült labdarúgónk hivatalos felületünknek.

„Szerettünk volta még egy belső védő igazolni. Márton pedig a Siófokban kiemelkedően teljesített, így most itt a lehetősége a bizonyításra az első osztályban is” – így a papírok aláírását követően ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt.
 
Üdvözlünk a magyar csapatban, Márton!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC