nb1.hu

Paks-Puskás Akadémia: teljesült Böde Dániel vágya

Elképesztő gólt is láthatott a publikum.

Paks-Puskás Akadémia 4-1 (3-0)

Öt nyeretlen mérkőzés után próbált a Paks visszatérni a helyes útra. Az előjelek alapján ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a felcsútiak a legutóbbi öt forduló során mindig győzedelmeskedtek. A formák alapján nem véletlenül óvatoskodott a meccs előtt Böde Dániel:

"Persze a Puskás Akadémia elleni találkozóink során mindig sok gól születik, most annak is örülni fogunk, ha csak egy gólt szerzünk, és akár 1-0-ra nyerünk, persze célunk továbbra is a minél több találat szerzése" – hangsúlyozta a rutinos futballista, akinek a bajnokin teljesült a vágya.

Az első félidőben egyáltalán nem az látszódott, hogy gödörben lenne a Paks. A hazaiak már a nyolcadik percben megszerezték a vezetést, Ádám Martin villant meg. Ezt követően a paksi szurkolók azt ünnepelték meg, hogy a B-közép 15 éve alakult meg. Az örömteli pillanatok miatt rövid ideig állt a játék, hiszen a füst miatt romlottak a látási viszonyok. A drukkereknek a meccs is boldogságot okozhatott, hiszen a Paks a folytatásban is remekelt. Böde az első félidő derekán olyan gólt szerzett, amit a világ minden stadionjában óriási ovációval jutalmaznának a drukkerek. A szünet előtt pedig Bognár István igazi lesipuskásnak bizonyult, így nagyon kényelmes előnnyel mehetett az öltözőbe a Tolna megyei gárda. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a három bekapott gól ellenére Markek Tamásnak akadtak nagy hárításai.

A második félidő elején többet birtokolták ugyan a vendégek a labdát, ennek ellenére nagyobb lehetőséget nem tudtak kidolgozni. Hornyák Zsolt gondjai tovább szaporodtak, hiszen sérülés miatt le kellett cserélnie Komáromi Györgyöt. Aztán a 70. percben végleg eldönthette volna a meccset a megiramodó Bognár, de a kapufa kibabrált vele, a kipattanót pedig Ádám nem tudta gólra váltani. Nem sokkal később Plsek ugyan beköszönt, de nem sokáig örülhetett, hiszen a videóbíró elvette tőle a gólt, mivel a lesen álló Gera Dániel zavarhatta a paksi kapust.

A hajrában még felpörögtek a vendégek, ennek köszönhetően a szépítés összejött nekik, de a pontszerzésre már nem volt esélyük. Sőt, a 89. percben jött a kegyelemdöfés Sajbántól, így a Paks megszakította a rossz sorozatát. Kellett is ez a három pont Bognár György csapatának, mint egy falat kenyér.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: ÁDÁM MARTIN

Az első három paksi gólban egyaránt főszereplő volt a futballista, ezzel nagy részt vállalt abból, hogy a paksiak kijöttek a gödörből.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: BÖDE DÁNIEL GÓLJA

Igazi mestermunka volt ez a találat a paksiak húzóemberétől. Kijelenthetjük, hogy ezt a gólt a világ bármely topligájában állva tapsolnák meg a drukkerek.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

8. perc: Medgyes balról érkező beadását követően Ádám Martin az ötös környékéről fejelt a kapu bal oldalába. 1-0!

25. perc: Ádám csúsztatása után Bödéhez került a labda. Böde előbb egy esernyőcselt mutatott be, majd jobbal 11 méterről lőtt a bal alsóba. 2-0!

45+1. perc: Balogh ívelt középre jobbról, Böde fejelt Ádám elé, akinek a bólintását még védte Markek, de a kipattanót Bognár István három méterről a bal alsóba küldte. 3-0!

86. perc: Nagy lövését még védte Rácz, ám a labda Corbu elé került, aki jobbal a léc alá bombázott az ötösről. 1-3!

89. perc: Nagy Richárdtól kapott egy labdát Sajbán, aki tíz méterről emelte át a kapust, ezzel beállította a végeredményt. 1-4!

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Paks a következő fordulóban a DVSC otthonában vendégeskedik, míg a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget látja vendégül. Mindkét meccset november 28-án rendezik meg. 

JEGYZŐKÖNYV

Paksi FC-Puskás Akadémia FC 4-1 (3-0)
Paks, 1019 néző, v.:
Karakó
gólszerzők: Ádám (8.), Böde (26.), Bognár (45+1.), Sajbán (90.) illetve Corbu (86.)
sárga lap: Medgyes (53.), Szélpál (58.), Windecker (67.)
Paksi FC: Rácz – Szabó J., Szélpál, Kinyik – Medgyes, Balogh (Papp K., a szünetben), Bognár, Windecker, Sajbán – Ádám (Lenzsér, 77.), Böde (Nagy R., 88.)
Puskás Akadémia FC: Markek – Szolnoki, Stronati, Spandler, Nagy Zs. – Plsek, van Nieff – Komáromi (Corbu, 59.), Baluta (Csirmaz, a szünetben), Gera D. – Kozák

Tabella a linkre kattintva érhető el

FRISSÍTÉS:

19.46:

22.18:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek