nb1.hu

Paks-Puskás Akadémia: távolodik a veszélyzóna – ELŐZETES

Hornyákék kezdenek lemaradni.

A veszélyzónát már messze elkerülő Paks látja vendégül, a három döntetlennel rajtoló Puskás Akadémiát.

A Paks nagyon elkapta az idei rajtot, aminek jót tett az első 2020-as fordulóban a Fraditól kapott hatalmas pofon, valamint a meccs után Böde Dániel dörgedelmei. Azóta a csapat 2 forduló alatt 6 ponttal gazdagodott, így már 5 pontra van tőlük a veszélyzóna. Most egy jóval nagyobb erőpróba vár rájuk, a negyedik helyezettet látják vendégül.

Balogh Balázs ezt mondta el a meccs előtt:

,,Az már csak természetes, hogy a Zalaegerszeg ellen aratott hazai sikerünket meg szeretnénk ismételni a Puskás Akadémia ellen is. Ehhez azonban majd még jobban kell játszanunk, mint tettük azt a múlt hétvégén. Igazi ki-ki meccsre számítok, és egy újabb hazai győzelem egészen biztosan tovább fokozná a csapat lendületét. Reméljük, ezt minél több szurkolónk élheti majd át a lelátóinkon."

A Puskás Akadémia fele annyi pontot szerzett idén, mint a Paks, viszont egyszer sem kaptak ki. Azonban nyerni nem tudtak, így jócskán lemaradtak az előttük tanyázó Mezőkövesdtől. Hornyákéknak nagyon össze kell szedniük magukat, ha versenyben akarnak lenni a nemzetközi kupaszereplés kiharcolásáért.

20. FORDULÓ
17.00: Diósgyőri VTK–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
17.00: Honvéd FC–Zalaegerszeg
17.00: Kisvárda–Kaposvár
17.00: Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd
17.00: Paks–Puskás Akadémia
Újpest–Ferencvárosi TC  – ELHALASZTVA

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC